Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 9. szám - MŰHELY - Orosz László: A Bánk bán jellemei
OROSZ LÁSZLÓ A BÁNK BÁN JELLEMEI (A jellemek rendszere) A dráma fő konfliktusa Bánk és Gertrudis szembekerülésében bontakozik ki. Mindazok, akiket sérelem ér az idegen udvar részéről és akik felkelnek ellene (Melinda, Tiborc, Petur, Mikhál, Simon, a békétlenek), valamiképpen Bánkhoz kapcsolódnak. Kevésbé tűnnek szorosnak azok a szálak, amelyek az idegen udvar képviselőit, Gertrudist és híveit fűzik egymáshoz. Bánk „köre” a cselekmény előrehaladtával egyre szilárdabbá válik abban a tekintetben, hogy a királyné elleni gyűlölet mintegy egybeforrasztja őket — Gertrudis udvara viszont széthull: a királyné megátkozza az öccsét, aki gyalázatba keverte, pusztulásba sodorta; Biberach elpártol Ottótól, s az megöli; Izidora sértetten távozni készül az udvarból. Mégis egybefogja a szereplőknek ezt a csoportját, hogy valameny- nyien a királynétól függnek, életük csak az ő hatalmának árnyékában képzelhető el. Az ötödik felvonásban Katona alkalmat talál rá, hogy újból hangsúlyozza szoros együvétartozásukat: Izidora — egyedüliként az udvarban — szinte liheg a királyné megbosszulásának a vágyától; a haldokló Biberach kétes hitelű esküvel mossa tisztára Gertrudist; Ottó nénje megbosszulójának szerepében tetszelegve követ el újabb aljasságot. E két egymással szemben álló csoport azonban nem foglalja magában a dráma valamennyi szereplőjét. Arany János figyelt fel rá először, hogy Bánk és Gertrudis „köre” mellett világosan elkülönül a szereplőknek egy harmadik csoportja is: a király „köre”. Első pillanatban talán indokolatlannak tűnik, hogy így megemelte a csak az ötödik felvonásban szereplő király jelentőségét, a Gertrudis és Endre közötti határozott választóvonal azonban teljes mértékben igazolja felfogását. Az a feltételezés, hogy Gertrudis az ország minden bajának kútfeje, s hogy az ő uralma meg az Endréé közé semmilyen vonatkozásban sem lehet egyenlőségjelet tenni, a darab kezdetétől fogva erős hangsúlyt kap: ebben az értelemben Endre a darab kezdetétől jelen van a drámában. Petur — miközben Gertrudist támadja — Endrét rajongva szereti. A királynét egyenesen azért akarja megölni, „hogy a király megént király legyen”. Tiborc is a „nagyasszonyt” meg a merániakat vádolja a parasztok nyomorúságáért, Endre az ő panaszában is „jó királyunk”. Bánknak az összeesküvőket tervüktől eltántorító szavaiban is nagy nyomatékot kap a király szeretete; de épp mivel a nagyúr szerető férj is, tudja, hogy a házastársakat nem lehet úgy szétválasztani, ahogy Petur hiszi, nem lehet Gertrudis meggyilkolásával helyezni vissza csorbítatlanul uralmába Endrét anélkül, „hogy Gertrudis estén szíve megrepedjen". A királynét Bánk is gyűlöli, az ország nyugalmának féltésén kívül azonban a királyra való tekintettel is igyekszik védeni. Arany János Myska bánt és Solom mestert sorolja a király körébe. Az első ugyan az udvarban mindvégig Gertrudis szilárd támasza, a második Peturék felkelésének leverője, Petur foglyul ejtöje, sőt a királyné becsületéért Bánkkal is megvívni kész, mégis voltaképp mindketten csak a királyhoz való ragaszkodásuk miatt állnak Gertrudis oldalán. Valódi érzelmeiket jól mutatja a megtört Bánk iránti szánakozásuk az ötödik felvonás végén — éles ellentétben Izidora még mindig töretlen bosszúvágyával. (Bánk)A források Bánk jellemének megalkotásához nem sok fogódzót adtak Katonának. Feleségéért bosszút álló férj — bosszúja politikai mozgalommal esik egybe: ennyiből indulhatott ki. Ez azonban máris megszabta Bánk szerepének kettősségét is: férj és államférfi. Már az expozícióban érezhetünk mindkét vonatkozásban valami maximumig feszítettséget, valami tovább nem fokozhatót a jellemében. „Melinda! és mindég Melinda! — szent név! égi s földi mindenem javát szorosan egybefoglaló erős lánc, úgy elomla törhetetlen élted, hogy abból a gazoknak is jutott!” — halljuk tőle, amikor még épp csak érinti a feleségére leselkedő veszély gyanúja. Ekkor mondja ezt is: „Hát a világnak egyik pólusától a más pólusig, szerelmeimben, én miért öleltem mindent egybe! Miért mindent! Miért tebenned, ó Melinda!” Hasonlóan szenvedélyes, túlzó szavakra fakasztja a haza miatti felelősség is: „Énrám bíz a szunnyadó gondatlan, — énreám tévé le a szegény paraszt elfáradt csontjait: . . . esküszöm, meg is fogok felelni ennek, és habár tulajdon síromon fog is a békességetek virágzani.” (Az én kiemeléseim. — O. L.) Csupa eksztatikus túlzás ez, az események eddigi alakulása ezt még nem indokolná. Ebből a férjből hiányzik az érzelmi kiegyensúlyozottság, ebben az államférfiban nincs meg a magabiztosság, az események irányíthatóságában bízó higgadt megfontolás. Férjként is, államférfiként is erősen kötődik Bánk a becsület-jóhír motívumokhoz. „Bánk! Bánk! Te nem mered kimondani talán! Ki, csak ki, hogy kacagja a visszhang is árva gyengeségedet — A sze- relmeféltő Bánk bán! — Tüdő, hazudsz! Hazudsz!” (Katona kiemelése.) „Egy ménkőcsapás ugyan letépheti rólam halandóságom köntösét; de jóhíremet ki nem törölheti.” Bánk jellemének érzelmi, indulati túlfeszítettsége ellentétben van azzal a jóhírre vigyázó férfiúi eszménnyel, amelyet önmagában kialakított, amelyhez minden körülmények között ragaszkodik. Tartása óriási önfegyelem eredménye. Első színrelépésekor — színi utasításában — Katona „fojtott 60
