Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Berkovits György: Milyen falu Gyál?
szélő, látogató viszonyban, kisebb-nagyobb szívességet is gyakrabban tesznek egymásnak. Nem tudni: ez a régi falusias vagy új családiházas életforma velejárója-e. A rokonok is szorosabb kapcsolatot tartanak egymással, mint a fővárosban. Kiderült, hogy a gyáli családok rendszeresen öt rokoncsaláddal is érintkeznek. Az itt lakó rokonokkal hetente többször is találkoznak. Arra törekszenek, hogyha nem is egy helyen, de legalább közel lakjanak egymáshoz, sok rokonuk is él Pestimrén, Lőrincen, Kispesten. Vissza-visszajárnak régi otthonukba is, rokonlátogatóba. Megszokták, hogy ápolják az atyafiságot. A barátkozás háttérbe szorul, kevés gyáli családnak van baráti köre. A baráti kapcsolatokat akadályozhatja, hogy munkatársaik a fővárosban, a környező községekben laknak; a régi barátok pedig ott, ahonnan a gyáliak elvándoroltak. Akik iskolázatlanok, szakképzetlenek, azoknak kevesebb barát jut — nem egy vizsgálat kimutatta ezt. így van ez itt,is hogy mennyire így — mivel alacsony képzettségű a lakosság—,a barátságot alig lehet figyelembe venni, súlya a társadalmi kapcsolatokban elenyésző. A gyáliak érintkezését a rokonság határozza meg, ugyanúgy, mint a hagyományos falvakban. Jelentékeny szerepe van a szomszédságnak. A társadalmi kapcsolatok inkább falusiasak, mint városiak. Mit mondhatok el a gyáliakról? Hogy munkásfaluban, alvóközségben élnek, a hagyományos paraszti település és az új városi lakótelepek kétféle — régi és új — hagyomány- és szokásrendszerében, egy átmeneti — tipikusan városi és utóparaszti — életforma szorításában, de végeredményben falusias emberi és falusias települési viszonyok között. Ebben a hátrányos helyzetben formálódott ki az önellátó munkáscsalád. Összhang van-e Gyál és lakói között? A falu és a munkások között? Kiderült már, hogy nincs. Kik azok, akiket kényszeríteni lehet arra, hogy olyan településen éljenek, amely társadalmi pozíciójuknak nem felel meg, annál „alacsonyabban” van? Az emberek nem sokban különböznek egymástól Gyálon. Mindenki (99%) bérből és fizetésből él. Hasznot termelő tulajdonuk tehát nincs. Az első szembeötlő különbség, ami két csoportra osztja meg őket, mégis a tulajdonhoz kötődik: a házhoz. Vannak a háztulajdonosok (71%) és a többiek (29%). Akiknek nincs háza, tovább tagozódnak: főbérlők (9%), bérlő családtagok (6%), albérlők (14%). A bérlő családtagok és az albérlők kiszolgáltatottak, mint mindenhol, de igazán azért vannak hátrányban, mert kisebb a jövedelmük. Nincs kertjük, nem tarthatnak állatot, a ház körüli tehát nem lehet sem bevételi, sem megtakarítási forrásuk. Az albérlők még ráadásul, havi 400—900 forinttal, az albérleti díjjal kevesebből élhetnek, a háztulajdonosok pedig ennyivel többől. Szerencsére a többség háztulajdonos, pozíciójukat a régi falusi gazdákéhoz hasonlíthatnám, akiknek van „valamije”. S akiknek nincs, a kisebbségnek szerencsére, azok a „jöttmentek”. Ők valóban nemrégiben vándoroltak ide, s most arra várnak — mint albérlők a nyári konyhákban, melléképületekben —, hogy „gazdák” lehessenek. Szerezniük kell. A két csoport közötti különbséget felfoghatom úgy is, hogy vannak, akik már szereztek, s akik még nem. Egy település ilyen tagozódása azt a versenyszellemet élesztgeti, amelyet a szerzésvágy vezérel. S erről nem a gyáliak tehetnek. Nem ők a hibásak 49
