Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 9. szám - Czakó Gábor: Repülés (Elbeszélés)

— Igenis! — Repülős vigyázba vágta magát, hirtelenjében nem tudta, hogy mit merészeljen még mondani. — Majd intek, jó? és akkor!

— Jó. — A Vezér és az Őrnagy hátrament a gép farka mögé.

— Azt a keresztalakú fát lehet megfogni ott a végén — mondta Repülős.

— Van szemünk — válaszolt az Őrnagy.

Repülős elhelyezte a lábait a pedálokon, megmarkolta a kormányt és előrenézett. Egy pár jó mélyet lélegzett, aztán intett.

— Most! — és ugyanabban a pillanatban tiszta erőből taposni kezdte a pedálokat. A gép meglódult, aztán lassan gyorsulva elgurult a padlás végéig, hogy onnan a levegőbe vesse magát.

Zoliék izgatottan várták odalent. A Tüzérek nem nagyon hittek a vállalkozásban, de inkább hallgattak, amióta tudomásukra jutott, hogy a Vezér igazán szeretné, ha sikerülne. A Behemót viszont szabadjára engedte gyermeteg képzeletét.

— Képzeljétek, ott fog keringeni fölöttünk! — dugóhúzót rajzolt karjával a levegőbe, amely fölfelé tartott — egyre emelkedik,emelkedik, mígnem egyszercsak ilyen pici pont lesz belőle, aztán volt Repülős, nincs Repülős! Képzeljétek el.

Gyuszi képzelte el legkivált, még irigykedett is.

— Majd én is csinálok repülőgépet. Igazi motorral. Már volt egyszer egy vízirepülőgépem, de azt nem hoztuk el ide Nyékre. Igaz Zoli, hogy volt? Meg egy bádog is, de azt ő ellopta.

— Persze, hogy igaz, ha te mondod.

— Gondoljátok, hogy tényleg elröpül a kerítésükig? — kérdezte a kisebbik Tüzér.

— Ojjé! A Dunába fog beleesni — mondta a bátyja — vagy oda se. Tudhatnád, hogy a Satz Imrus rögtön elsőre igazi stukát épít!

— Jön! — kiáltotta Gyuszi.

Mintha vezényszónak engedelmeskedtek volna; mindenki előrelépett egyszerre, hogy jobban lásson, aztán hátra kettőt, hogy a Repülős a nyaka közé ne essen. Hallották a kiáltást: „Most!” Aztán föltűnt a háromkerekű bicikli a rászerelt tömpe szár- nyacskákkal (a szárnyak közepén két aranysárga plecsnivel!), orrában a söprűnyélen lassú kalimpálással forgó propellerrel.

— Idesüssetek!— rikkantotta a magasban a Repülős. Aztán hozzátette:—Jaj! jaj!

Amikor elhagyta a padlás deszkáit, az otromba kis masina állt egy rövidke pillanatig a levegőben. Körülbelül addig, amíg Repülős ajkát elhagyta ez a kiáltás: „idesüssetek”. Repült is előre közben — vagy harminc-negyven centit. A pilóta tiszta erejéből tiporta a pedálokat, a propeller azonban semmit se húzott a gépen; nagy nyolcasokat írva kalimpált kísértetiesen lassan. Egész lendületét a Vezér és az Őrnagy taszításának köszönhette, akik egymásba kapaszkodtak a padlás szélén, hogy le ne veszekedjenek utána.

A Hátfejű Sárkány repülési képessége csak a kiáltásnyi időre volt elegendő. Utána kicsúszott rövidke szárnyai alól a híg levegő. Először jobbra billent, pilótája megpróbálta visszarántani, sikerült is, mert a gép a bal szárnya felé bucskázva fordult föl, és úgy zuhant a földre, még egyet pördülve is a tengelye körül, mint az ólajtó, amikor két begörgött emse egyesült erővel kidönti.

— Jaaaj! — Repülős hosszú jajgatásának utolsó J betűje már a földön hangzott el a Hétfejű Sárkány roncsai közül. —Jaj, segítsetek!

Nem lehetett látni a gyerekből semmit, mert a két szárny — mint a cserebogár födeles szárnya — összecsukódott fölötte, és teljesen eltakarta. Behemót rögtön megragadta az egyiket és cibálni kezdte.

— Jaj ne, fáj! — hallatszott a roncsok közül.

— Azt hiszi, hogy az ő szárnyát húzzuk! — mondta a nagyobbik Tüzér.

10