Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 7-8. szám - MŰHELY - Pap Gábor: Az organikus népművészet

jelenkori irodalom-, illetve folklórkutatás rétegről rétegre haladva, szinte régészeti módszerekkel tárja fel. Az első közelítésben csupán „szép sztorinak” tűnő történet így fokról fokra mélyebb és tágabb értelemről vall, mígnem a vizsgálódás végén (végén? — ki tudná ezt ma még biztonsággal megítélni?) valóságos kozmikus képlet áll előttünk: az Arató Szűz csillagképnek a Kossal történő, évenként ismétlődő, átellenes egymást-váltása lesz a szó szoros értelmében felejthetetlen — mert ismétlődő „műélvezetek” során rögzült — élményünkké. És közben mi mindent megtanultunk, észrevétlenül! Először is: hogyan kell lányt kérni. (Vajon tudjuk ezt ma?) Aztán: milyen lépésekben jutunk el a lánynézőtől a lakodalomig. (,,... első kakasszókor jőnék nézé- södre, másod kakasszókor tégöd megkérnélek, harmad kakasszókor tégöd elvinnélek.”) Végül: hogyan búcsúztatják az embert, ha egyik létformából átlép a másikba, mondjuk lányból asszonnyá lesz, vagy élőből — megboldogult. („Sirass, anyám, sirass, éltömbe hadd halljam, hadd halljam éltömbe, hogy siratsz holtomban! . . .”)

A gyermek, először hallván a „szép sztorit”, megszereti különös ízeiért, fülbemászó meséjéért. Kéri, hogy újra hallhassa. (Nincs „minden napra egy mese” — hogy egyik sztori kioltsa a másikat!) És újra hallva, egyre több részlet ragad meg benne, az összefüggések mind világosabbá válnak, a mesén belül éppúgy, mint a mesemotívumokra rárímelő, ismerős valóságmozzanatok között, és így tovább. Ahogy nő a gyermek, úgy tárulnak föl az új és új valóságrétegek, egészen a kozmikus összefüggések szférájáig — esetleg még tovább . . . Nos, valami ilyesmire gondoltunk, amikor a szerves és az egyetemes jelzőket használtuk a népi műveltséggel (szűkebben: a népművészettel) kapcsolatban.

De menjünk tovább. A népi műveltség arra is jó modelleket kínál, miként lehet a világot képben-szóban dialektikusán felmérni — szemlélni és szemléltetni. Ha egy rozettát látok például egy faragott borotvátokon, egészen biztos lehetek felőle, hogy nem „az és csakis az”, aminek látom, azaz nem a formális logika szabályai szerint definiálódik. Inkább így értelmezhetnénk: „az, de (vagy: éppen ezért) nem csak az, hanem még sok minden más — bár kétségkívül nem akármi”. Vagyis: adott esetben lehet éppen rózsa is, de más összefüggésben komplex jelentéstartalmának esetleg egy másik eleme-oldala manifesztálódik, például kozmikus vonatkozásban valamely égitestet jelenít (mondjuk az éledő vagy éppen a halódó Napot), a színek közül a rózsaszínt, a nemekből az erősebbet (gondoljunk Rózsa és Ibolya meséjére!), és így tovább . . . (Miért ne lehetne ez a logika hasznosítható a jövő közművelődésében?)

A népdalokban a „furcsa, tárgyról tárgyra vakmerőn szökellő” észjárást tapasztalja csupán (mint tette másfél századdal előttünk Kölcsey), aki nem veszi észre, hogy a rácsos kapu zöld színe ebben a nagy múltú műveltségi közegben eredendően — per defi- nitionem! — dialektikus kölcsönviszonyban áll az olyan, hozzája tartalmilag és hang- alakilag egyaránt szervesen kapcsolódó fogalmakkal, mint: szelíd vagy: szeret — de másrészről azzal is, hogy: zárt (ez esetben a hangalaki kapcsolódás mindenesetre feltűnőbb, mint a fogalmi, de hogy az utóbbi is fennáll, arra példának hadd emlékeztessünk a zárt bimbó színére — szemben a kinyílt virágéval). így aztán a zárt kapu zöld színe egyértelműleg sugallja az értőn figyelmező későn érkezettnek, hogy aki „nem győzte várni”, azazért — szereti. Itt, mint látható, a valóságnak újabb áramköre kapcsolódott bele az archaikus elemeket bőséggel őrző népi közlésrendszer dialektikus kölcsön viszony-hálózatába : az első hallásra véletlenszerűnek tűnő hangalaki összecsengés végső soron egymással tényleges (és sokoldalú) kapcsolatban álló valóságelemek közötti lényegi összefüggések lehető legtermészetesebb jelzője, érvényre juttatója. — Ez a szisztéma vajon nem szolgálhatna értékes tanulságokkal a jövő nemzetek közötti (fölötti), egyetemes emberi kommunikációs rendszerének kiépítéséhez?

Lássunk ismét más természetű példát. Aki már vette a fáradságot, hogy ne csak

85