Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Kiskunfélegyháza 200 éve város - Hatvani Dániel: Tűnődések a parasztvárosról
mezőgazdaságában pár évvel ezelőtt már megkezdődött, az iparban feltehetően csak ezután váltja ki a magasabb szintre való átalakulást. * A mezővárosi röghözkötöttség, s mindezzel együtt a szegénység, a kilátástalanság csak egyik jellemzője volt a félegyházi múltnak. Ám az ellenzékiség frissebb széljárása idesodorta és táborba gyűjtötte a haladó szellemű, szabadgondolkodású a kubikusok, a nincstelenek bérharcaival is azonosulni tudó értelmiséget. Elsősorban az 1957-ben megszüntetett tanítóképző „fellegvárába”. Ez a főként humánérdeklődésű entellektüel-réteg volt az élesztője és az ébrentartója a központi hatalommal való szembenállásnak, kezdeményezője a 48-as körök életre hívásának, ahol állandó volt a rendőri felügyelet, s a földmunkások és a kisiparosok által betanult színdarabokat, dalokat nemegyszer a hatóság tiltotta be. E harcos, eleven lüktetésű múlthoz viszonyítva a mai közművelődés, társadalmi élet helyzete nem sokban kapcsolódik. A hajdani Koronaszálló omlatag emeleti részén a városi művelődésnek nem annyira otthona, inkább csak központja van. Atanulóifjak és a nyugdíjas öregek még csak betérnek a különböző klubokba, részt vesznek szakköri tevékenységben, a dolgozó felnőttek — s közöttük az értelmiségiek, a város vezetői — csak a legritkább esetben mutatkoznak. Az értelmiségiek közül még leginkább az agrárszakemberek élnek klubszerű, szakmai előadások sorozatával kiegészített társadalmi életet. A város közművelődésének elmúlt évtizedes történelme csírájában elhamvadt okos kezdemények sorából áll. Üdítő kivételnek számít az egynémelyik termelőszövetkezetben spontán módon létrejött citerazenekar, népdalegyüttes — a lélekmélyig gyökerező paraszti kultúra újmódi kilombosodása- ként. A történelmi kataklizmák okozta traumák, az élet minőségének válságai egyként szerepet játszanak a privatizálódásban, a befelé fordulásban, de hiba volna csak a túlzott általánosságok síkjára vetített misztikumokra hagyatkozni; vannak sokkal kézzelfoghatóbb okok is. A félegyháziak egyszerűen jobban és komfortosabban akarnak élni, mint a múltban — és mint ahogy többségükben még jelenleg is élnek —, ami az életenergiákat nem annyira a közgondokra, mint inkább a szerzésre összpontosítja. De legyünk realisták: bőségesek az indokok, amelyek a félegyháziakat felmentik az anyagiasság vádja alól. Elég csak a lakáshelyzetre utalnunk. Hallani olyan megfogalmazást, miszerint Félegyháza nagyobbik fele műszakilag „nem létezik”, értve ezalatt, hogy a város 11 ezer lakásából hatezret lakhatatlanná kellene nyilvánítani. Az 1970-es népszámlálási statisztika szerint az alapozás nélküli vályog-, sár- és vert- földfalú házak száma csaknem eléri a háromezret, s ez 700-zal több, mint a kétakkorá- nál is nagyobb Kecskeméten. Az arány pedig a megye községi településeiben is jóval jobb ennél! Állami lakás nagyon kevés épül, s ezeket is jórészt azok kapják, akik belekerültek a szanálásba. Még a 700—800 forintos albérletekből is égető hiány mutatkozik. A város lakóinak újra és újra otthont kell maguknak teremteniük — a városi lét harmadik évszázadában is. Méghozzá összehasonlíthatatlanul nagyobb befektetéssel, mint korábban bármikor. Hajdanában a rászorulóknak ingyen is osztottak telket. Ma már ezerforintos négyszögölenkénti árakról is hallani ... Továbbá úgy az építési szabályok, mint az igények komfortot, masszivitást követelnek, s mindezekhez súlyos százezreket. S ezeket elő kell teremteni, ha csak nem akarnak azok sorsára jutni, akik helyzetükbe már belekeseredtek, akik kellő invenció, életerő híján, sokszor az 31
