Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 5-6. szám - Ratkó József: Versek (Az utolsó versekből (1), -(2), Csak én, Utószó, Töredék)
RATKÓ JÓZSEF AZ UTOLSÓ VERSEKBŐL'(I) H. L.-NAK A legmagasabb éjszakán arcom a földnek fölajánlom, elsüllyesztem a szememet, ha nem szeretsz el a haláltól. Hűséget, bűnt a te szemedhez igazítottam. Hova tűntél, hol bújdosnak az ujjaid, szerelemmel megbántott tündér? Én nem könyörgök, szétszedem pontos agyam, hogy ne reméljen. Halálomat megtervezem ebben az irgalmatlan éjben. Mert nem jó élni. Meghalok, ha a haláltól nem szeretsz el. S emlékeztet majd rám a kés, ha fiaidnak kenyeret szelsz. AZ UTOLSÓ VERSEKBŐL (2) Úgy mentél volna el, hogy itt hagyod homlokomon az ujjlenyomatod! Itt hagytad volna csak egy mosolyod! Kisemmiztél. Nyomorultad vagyok. Most már csak holtomiglan. — A tiszadobi tölgyeket előbb. A krétakori rétet. S szerette-folyóm: a Tiszát. A pogány vadvirágokat. Majd a füvet, követ. S végül a fényt, a madaras eget. S utoljára gyünyörű arcodat. Kiürítem a szememet. — 5
