Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 4. szám - MŰHELY - Halász Géza Ferenc: Zsigray Julianna - egy beszélgetés tükrében
illeszti a „vidéki” jelzőt. Egyik színpadi szerző hőse így morfondíroz 1941-ben: „A darab meg fog bukni, és te elmész sárgabarackot termeszteni Kiskunhalasra.” Zsigray Julianna néhány éve Kiskunhalason telepedett le, odahagyva Buda legszebb részén levő lakását. Régi, kétszáz év körüli cserepes-nádtetős parasztházban él, amelynek egyik részét nemrég beomlasztotta az emelkedő talajvíz. Az apró ablakos, alacsony — stílszerűen szólva — tisztaszobában egykori és ide átmentett bútorai veszik körül: esztergályo- zott keretű és kopott huzatú székek, méltóságteljes, barna komód, a vitrinben virágos mintájú porcelánkészletek. A szemközti falon függő festményt megkétszerezi a jókora, aranyozott szélű tükör. A berendezés múltidéző hangulatát csak egy „újmódi” heverő látványa fokozza le, amely még abból az időből származhat, amikor minden elkelt, bármit készítettek a bútorgyáraink. Az egymásra fektetett könyvek a lehető legváltozatosabb témákat ölelik fel. Itt van például a Csendes Don Cserépfalvi kiadásában, Kosztolányitól Néró, a véres költő és Molnár Ferenc Zöld huszárja, Illyés Gyula Petőfije. Franz Werfel Musa Dagh negyven napján Szabó László Bűnügyi panoptikuma fekszik. A Micimackó kuckója szomszédságában Rousseau: Vallomások és Széchenyi Zsigmond kötetei nyílnak ki. Az írónő, aki most szürke kosztümös háziasszonyként fogad, kávét hoz be. Csupán nekem tölt, ő maga egy ideje már nem nyúl a kávéscsészéhez; a vermutos pohárhoz és a cigarettás dobozhoz sem. A lehajtható, bársonnyal borított kis íróasztalkán minden van, csak félbehagyott kézirat nincs. A kiskunhalasi házban nem ír. Jegyzeteket, följegyzéseket készít arra az időre, amikor — mint most is — bevonul a szigligeti alkotóházba. Sok mindent okkal vitathatnak el tőle a bírálatok; de biztos, hogy mesteri kézzel bonyolítja a cselekményt, szövi a fordulatokat. A történéseket úgy csoportosítja, hogy a legérzékenyebb pontra, az emberi érzelmekre hat. Ha valaki belekezd egy- egy regényének vagy novellájának olvasásába, bizony nehezen teszi le, mégha közben néha mosolyog is a váratlan találkozásokon, a — prózában furcsa — megszemélyesítő leírásokon. Az olvasóban olyannyira él a mások sorsa iránti érdeklődés, hogy a helyzetek és jellemek előforduló ismétlődései sem csukatják be a könyvet. Többször az utazás kerete szolgáltatja a cselekmény kezdetét. Az ember inkább átugorja a ruhaköltemények, asztalterítések leírásait, amelyekkel egyébként a Zsigrayt foglalkoztató Új Idők című képes hetilap is tele volt. Az írónő eddig 30 regényt fejezett be, megjelent egy novellás kötete, kilenc filmhez készített forgatókönyve. A magyar és idegen nyelvű kiadások példányszámai több milliót tesznek ki. Aradi Eszter néven verseket is publikált. Az utóbbi két évtizedben született a Sugár úti palota, a Tragikus keringő, az Eltékozolt élet, és az ifjúságnak szánt, halasi témájú Csendességi fogadalom. * — Egyik legkedvesebb regényéről, az Eltékozolt életről szólván, ilyen címmel érzékeltette véleményét Zsadányi Oszkár az Új írásban: „Eltékozolt órák”. Hogyan fogadja a kritikákat? — Ezt a bírálatot történetesen nem olvastam. Úgy látszik, eldugták előlem a barátaim. Szívesen leülnék a kritikussal, hogy megbeszéljük az állítólagos tévedéseimet. Egyébként megszoktam az ilyesmit. A kritikát el kell fogadni, és nem kell mindenáron mögéje nézni, hogy mi vezérli az indulatokat. Aztán van itt még egy másik dolog. Gimnazista koromban írtam a Szűts Mara házasságát. Miután fölfedeztek azon a pályázaton, amely lényegében 76
