Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 3. szám - MŰHELY - Bognár András: A kifejezési formák keletkezése
A gördülő mozgás és a görgető mozgatás ismeretére még rávezethette az embert a véletlen tapasztalat — a tengelyen forgó kerékre támaszkodó mozgatás fogalmára azonban már nem: ehhez komoly elméleti előkészítésre van szükség. Na ezt valahogy így fogalmazhatnánk meg: a sima talajon görgetett farönk mozgásában meg lehet figyelni, hogy a középpontja nem mozog fel-le, hanem egyenes vonalat ír le. Ha a rönk áll, a középpontja mozdulatlan — egy kör középpontja! Könnyen belátható, hogy e pont körül is meg lehet pörgetni a hengeres testet, anélkül, hogy továbbmozdulna. Ennek a lehetőségnek a felismerésében még természeti jelenség is segíthet — például a forgószél: mozdulatlannak látszó középpontja körül egy ideig kisebb-nagyobb tárgyakat pörget, majd tovaragadja őket. A tárgyak gyakran nem pörögnek „a porból rakott toronnyal” együtt, hanem mintegy úsznak mellette-utána az ún. szívóhatás következtében. Ha a forgószél függőlegesen mozgó képét képzeletünkben vízszintesre állítjuk, akkor már előttünk áll a görgőit el nem vesztő „kocsi” képe. S ha ezt a képet összekapcsoljuk a görgőrögzítés élet követelte igényével, akkor már pontosan látjuk az ősember megoldandó feladatát. . . Nyilvánvaló, hogy az őskocsi elkészítése előtt az első mesternek is pontosan látnia kellett a feladatát — a problémát: a helyesen-pontosan megfogalmazott kérdés ma is feltétele a megoldásnak. De hogy az első mesternek mennyi időre, milyen bonyolult, a képzeletben, lerajzolt képen és ténylegesen is elvégzett kísérletre volt szüksége, arról csak akkor alkothatunk fogalmat, ha meggondoljuk, hogy mennyi időre és kísérletre van szüksége a modern mérnöknek-tudósnak is egy-egy új gép megalkotására, egy addig nem ismert természettörvény megfogalmazására. És még nem is említettük azokat az információkat, amelyeket előzetesen, a feladat megrohamozása előtt, régen is, most is birtokolnia kell az alkotónak . . . Az i d ő kategóriájának az ember történetébe való belekapcsolódása jelenti azt a fordulatot, amelytől fogva gyorsulni kezdett a fejlődés ritmusa. A mozdulatlanság és az egyenes vonalú egyenletes mozgás a fizika szerint egyenértékű. De ha gyorsul a mozgás, akkor már fontos szerepe van az időnek is. Persze az egyenletes mozgás is jelent valamiféle változást-haladást, de nem gyorsulót: az idő ilyenkor szinte nem érzékelhető. Abban a korban, amikor az ember még csak egyik napról a másikra élt, alig volt ideje sokat töprengeni a holnapon, megtervezni a jövő eszközeit és életformáját. Az ősember több százezer esztendeje szinte időtlen: a fejlődést jelentő változások alapja véletlen ráismerés-rádöbbenés egyik-másik természeti jelenség felhasználhatóságára. Az így szerzett információk rögzítése-továbbadása is töredezett. Ezért volt akkor lassú a fejlődés. Abban az időszakban azonban, amikor az ember már kevésbé függött a természet szeszélyeitől: ha bármily kezdetlegesen is, de művelte a földet, tudta, hogy az elvetett egészséges mag új életre kél és életet terem; tudta, hogy a háziasított állat holnap is biztosítja a tejet, a húst, a ruházkodáshoz szükséges bőrt és gyapjút, akkor már volt szabad ideje, hogy gondolkodjék-tervezzen: meglevő információit variálva- kombinálva próbáljon életet könnyítő eszközöket teremteni, már ma jövőt alakítani, s az időtől független információkat tároló és továbbító eszközt, az írást megalkotni. 78
