Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 1. szám - Csák Gyula: Rézkilincs (Regényrészlet)

ben alkalmazott rendszabályokban látja. Az ilyen szemléletű vezetőnél visszájára fordul az oksági lánc: először az egyéni fegyelmezetlenségek megszüntetését látja feladatának, s úgy hiszi, hogy ezáltal megjavul az általános munkamorál színvonala, holott ez csupán külsődleges megközelítése a problémának. A helyes oksági lánc éppen fordítva alakul: amint megszűnik az anyagellátás akadozása, megvalósul a munka magasabb színvonalú szervezettsége, azonnal mérséklődik a fegyelmező rendszabályok szükségessége. Ellenkező esetben viszont: vagyis a pusztán tüneti kezelés nyomán tovább romlik a közhangulat és a kölcsönös bizalmatlanság légköre válik uralkodóvá.

Korfit felingerelték ezek a szavak, de úgy tett, mintha semmit nem hallott volna. Az asztalhoz lépett és felemelt néhány papírt.

— Az ön véleménye szerint — olvasta — megfelelő-e a kapcsolat az üzemben a vezetők és dolgozók között? — Értetlen képet vágva, kitekintett a papírból.

— Miféle kérdés ez? — Mielőtt András felelhetett volna, újabb sétára indult Korfi. Némileg megvető modorban folytatta: — Tudja, mit mond erre a nelós? Azt, hogy nem megfelelő! A nelós azt szeretné, ha semmiféle fegyelmezés nem lenne, ha magasabbak lennének a bérek és lötyögősebb lenne a munka.

— Az ön véleménye szerint megfelelő a kapcsolat vezetők és munkások között? — mutatott ujjával Korfi horpadt mellére András. Az osztályvezető ingerülten legyintett.

— Megfelelő. Igenis, szükségem van a kemény kéz politikájára.

— És ha így van, akkor miért más a melós véleménye? A melósok és a vezetők érdekei ellentétesek talán?

Korfi megköszörülte a torkát, de nem felelt. Megint az asztalhoz sétált és bekapott egy „dilibogyót”.

— Ne akarjon maga csőbe húzni — mondta komoran. — Más a vezércikk és más a gyakorlat. Nem ellentétes — tette hozzá — csak: más.

Most András is az asztalhoz ment és felemelte a ledobott papírokat. Tűnődő arcot vágott, majd korábbi hangjától eltérő, szelíd modorban megjegyezte:

— Azt hiszem, igaza van, Korfi elvtárs. Ez a kérdés: hibás fogalmazás.

Elővette tollát és áthúzta a szóbanforgó kérdést, aztán Korfira tekintett.

— A többit megfelelőnek találja?

A többit sem tartotta jónak Korfi, de méltatlannak találta, hogy az ifjúval vitázzon.

— Mehet — legyintett nagyvonalúan. — És hogy képzeli a lebonyolítást?

— Egyszerűen szétosztom az űrlapokat, aztán mikor kitöltötték, összegyűjtöm.

Készséggel és részletezve akarta módszerbeli elképzeléseit megmagyarázni, Korfi

azonban közbevágott.

— Máskülönben én csakugyan katonatiszt voltam. Azt jól sejti, hogy itt katonás szellem van. Tíz évig voltam a demokratikus hadseregben. — Felkapta a paprika csonkját és mérgesen beleharapott. — Jól megtanultam, hogy fegyelem nélkül búbánatos bivalysegget sem ér a legfennköltebb szándék.

Nyugtatólag hatott rá, hogy oktathatja ezt a kislegényt — András pedig eltűrte. Vigasztalta, hogy emiatt bölcsnek érezheti magát.

Amint végzett Korfinál, azonnal a stencilezőbe szaladt. Kierőszakolta, hogy le- sokszorösítsák űrlapjait, aztán a kiszemelt gyáregységben maga osztotta szét a papírlapokat és megmagyarázta, hogy a nevet nem kell ráírni, ezért mindenki őszintén válaszolhat a feltett kérdésekre. Műszak végén is maga szedte össze az űrlapokat. Boldogan ölelte magához kincsét és ügetett áporodott levegőjű szobájába. Azonnal meg akarta kezdeni az elemzést.

23