Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 3. szám - Gál István: Babits ódái Adyhoz és Móriczhoz
B Minden vers egy csoda. Ilyen csodának fényét vetem vak utaid elé, mert tántorgóvá tett a kín, a bánat hogy azt se tudod már lába merre lép jobbra vagy balra? szakadékba? sárba? És minden lépten szórod kincsedet s míg gyémántokat vesztegetsz dobálva magadat dórén ékesítgeted üveggyöngy- és csináltvirág-füzérrel, amely láncként gáncsolja lépteid Ki lámpás vagy, ragyogj! Szükség van a fényre, vetni amaz őrült asszony útjai elébe mivel tántorgóvá verte vakító vesztesége. Oh hány fiat vesztett! mennyi vagyonát dúlták fel a durva idegen katonák idegenné zárták fele legjobb otthonát. S azt se tudja már hogy lába merre lép jobbra is, balra is árok, meredék, jár és őrült módra szórja maradt kincsét erejét s minden lépten . .. S míg gyémántját gyöngyét így dobálja széjjel ékeskedik csináltvirág- s üveggömb-füzérrel mely gáncsot vet lábának, ahogy küzd a széllel Lámpása a szélben, hagyta, kialudt; sötétben, vad partok szélén iszonyú az út c Ez az Idők útja s a Történet éje! Egy őrült asszony fut a meredék szélén. Nincs nála vesztesebb. A húsát rugdalták, talpasan, süketen s a teste csupa seb, s a lelke oly zavart! Nem tudja merre lép És jobbra és balra árok meredék Meredék Az irodalom, Testvér, nem egyéb talán mint szerénység! A kavicsé mely a parton hever és szép! Ragyog! Kidobta a folyó! De szükség van ragyogásra! Ragyogni jó! 9
