Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 2. szám - JEGYZET - Körber Tivadar: Kacsóh Pongrác kecskeméti éveiről
igenlő választ csak némi óvatossággal merem leírni. Kacsóh esetében ugyanis volt, de ez nem mindig és nem is mindenütt érvényes szükségszerűen. Nyilván a város közönségének fogékonysága is hozzájárult a hatáshoz, mely legelőször a Kacsóh távozását követő évben nyilvánult meg meggyőzően. Csak utalok arra a közismert tényre, hogy Bartók 1913. februárjában elsőízben találkozott — sok fővárosi csalódás után — a vidéki közönség rokonszenvével Kecskeméten, éppen Kacsóh Pongrác útegyengető munkája nyomán. Talán nem térek el tárgyamtól nagyon messzire, ha vetek egy pillantást a későbbi évtizedekre is. Bodon Pál, Vásárhelyi Zoltán, majd a felszabadulás után Nemes- szeghy Lajosné — hogy csak a legkiemelkedőbbeket említsem — folytatta azt a munkát, melynek úttörője — más eszközökkel — kétségtelenül Kacsóh volt a század elején. Véletlen lenne ez a folyamatosság? Inkább úgy vélem, annak hatásaképpen, hogy termékeny talajba hullott a mag, a város vonzotta, majd befogadta és magáénak ismerte el azokat az egyéniségeket, akik sok munkával, harccal, kitartással maradandó eredményeket értek el zenekultúrájának megteremtésében és elmélyítésében. Végül- is ezek révén — és nemcsak a születés tényénél fogva — emlegetik ma már világszerte Kodály városaként Kecskemétet, ahol pedagógiai koncepciójának megvalósításáért és életművének elismertetéséért olyan sokat tettek és tesznek napjainkban is. Maga Kodály is számtalan nyilatkozatával és tettével vallotta magát kecskemétinek. Kacsóh Pongrác nem érte meg működése egykori színhelyének kulturális felvirágzását. Álljon itt ez a megemlékezés annak példájaként, hogy az újat akaró, lelkes és a tudás fedezetével megalapozott munka — ha nem marad csupán egy ember elszigetelt erőfeszítése — hogyan érleli meg gyümölcseit több mint fél évszázad alatt — a vissza tekintő utódokra hagyva örökségként a továbbmunkálkodás felelősségét. KÖRBER TIVADAR 87
