Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 2. szám - Nógrádi Gábor: Versek
NÓGRÁDI GÁBOR VÉGZÉS Ami álmodás itt: hazugság, ami történés benne: vétek, ami pillanat: szörnyű újság, ami bizonyos: sosem ének. A napsugár vakító lámpa, szemek nyílnak az éjszakára; a nőstény-csillag mintha várna, megittasultan, mert hiába. Mennék is én, mert mehetnék, tennék is én, mert tehetnék, lennék is én, mert lehetnék; így él maga-vackán vendég. Kicsi fiam szája rándul, sír a szekrény mellett hátul, ízét érzi rettegésnek: apja foszló szerelmének. DAL Nincsen senki boldogtalan, csak akinek virága van, virágnak hervadása van, hervadása haszontalan. Irigylem isten szegényét, boldogságra váltó pénzét, önmagáért ölelését, véletlennek tudott vétkét. Ez a virág ellenemre szirmosodott a szívemre. Én e virágot kiirtom, elmúlását ki nem bírom.
