Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / Petőfi-különszám - Vadas Zsuzsa: Petőfi-szótár készül

szór használta, s milyen szavakat mellőzött teljes következetességgel. Kerülte például a paraszt szó használatát, amelynek az ő korában még erősen rosszalló színezete volt, s ezért a Tisza egyik versszakából is pórmenyecske lép elénk és nem parasztmenyecske. A szótárból kiderül Petőfi állásfoglalása nyelvünk teljes alapszókészletével, sőt sok szempontból a kifejezéskészletével szemben is. Természetes, hogy rövid pályája során maga is rendkívül gyorsan fejlődött, első prózai kísérletei sokkal tapogatódzóbbak, bátortalanabbak, mint életének utolsó éveiben írt úti levelei. Ugyanez nem érvényes a költeményeire: szinte már diákkorában is írt olyan remekeket — Búcsú az aszódi iskolától —, amelyek méltán állíthatók leg- kiforrottabb versei mellé.

— Mostanában sok szó esik arról, hogy a diákok számára Petőfi — de a világirodalom többi klasszikusa is — nem egyéb néhány kötelező verssel körített, szigorúan bemagolandó életrajznál. Több javaslat is elhangzott, hogy változtatni kell a Petőfi oktatása hagyományos módszerein, kitalálni valamit, ami úgy megbarátkoz- tatná a diákokat Petőfivel, hogy maguk sem érnék be azzal, amit a tananyag nyújt számukra. A szótár — gondolom — jó szolgálatot tehetne ebben az ügyben is.

— A TIT egyik legutóbbi tanácskozásán Keresztúry Dezső helyesen jegyezte meg, hogy nagy klasszikusainkat csak akkor tudjuk a mai ifjúsághoz közelebb vinni, ha nem kötelező olvasmányok szerzőinek, hanem szinte kortársainknak tekintjük őket, s műveikben nem a halott nagyság, hanem mindig egy élő ember megnyilatkozásait keressük. Valószínűnek tartom, hogy ez a szemlélet az egyedüli útja a klasszikus irodalom újrafelfedezésének. Persze ehhez az is szükséges, hogy tanár és tanítvány egyaránt tudja beleélni magát, mondjuk Petőfi lelkivilágába, s abba a korba, amelyben a költő élt és alkotott. Ezt a célt a Petőfi-szótár elő fogja segíteni, hiszen legegyszerűbb szavainkkal kapcsolatban is olykor száz és száz példán mutatja be, hogy milyen gondolattársításokat fűzött Petőfi nyelvünk leglényegesebb elemeihez. Hogy csak egy példát említsek: a „magyarok istenéről”, például, kevesen gondolják, hogy ennek a kétarcú szimbólumnak nem sok köze van a hagyományos istenfogalomhoz, inkább a nemzet géniuszának költői fel- magasztosítását jelenti.

— Befolyásolhatja-e a szótár köznapi szóhasználatunk alakulását?

— Nagy probléma, hogy mennyiben lehet a klasszikusokra hivatkozni, ha a mai, helyes magyar nyelvhasználatról beszélünk. A Magyar Nemzet egyik számában Tímár György majdnem rosszallását fejezi ki amiatt, hogy nyelvi megjegyzéseinek kifogásolói folyton Petőfi-idézeteket olvasnak a fejére. Elvben, azt hiszem, helyes volna, ha a mai nyelvhelyességet illetően elsősorban a XX. század nagy íróira hivatkoznánk, hiszen a nyelvszokás gyorsan változik, és a mai beszéd sok tekintetben más, mint a 19. század nyelvhasználata. Mindazonáltal kétségtelen, hogy mind Petőfi, mind Arany számtalan példával szolgálhat napjainkban is a helyes magyar beszédre.

— Tervezik-e újabb írói szótárak elkészítését?

— Remélhető, hogy a Petőfi-szótár nem marad egyetlen teljes írói szótárunk, hanem belátható időn belül más nagy írók műveinek szótári feldolgozása is kapcsolódik hozzá. Előrehaladtak egy József Attila-szótár munkálatai és talán egyszer lehetőség nyílik egy Csokonai-szótár összeállítására is.

— A kortárs írók és költők közül vajon kinek lehet a legnagyobb esélye arra, hogy szótárat szerkesztenek az alkotásaiból?

— Hát ez még nagyon a jövő titka. El tudnám azonban képzelni a József Attila utáni magyar líra költői szókészletének összefoglalását, az utolsó 35 — 40 év vers78