Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / Petőfi-különszám - Ruffy Péter: Két nap a végtelenben (Forgatókönyv)
a zártság ellenére is, klavikordiumon előadott Bach-zeneszám szűrődik ki. Mikor a költő a házra fölnézve az épülethez közelit, jelzésként az eljövendő század halovány sejtetéseként csupán, a Bach-szám- mal már-már ölelkezve, mindazonáltal attól elválva, a Bach-szám oktávjánál egy oktávval halkabban beúszik a képbe a madárhangsor. Az a finom hangzápor, amelyet már hallottunk egyszer. De lassítás, fölbontás nélkül. S a dátum: ANNO 1846. TÉLELŐ HAVA 24. 12 ÓRA 40 PERC 48. kép Galiczayék szalonja ARNOT: Koszorús költőnk, Petőfi Sándor. AZ ÖREGASSZONY: A kanászok költője inkább. (Arnot feláll, hogy a társaságnak bemutassa a költőt. A megjegyzést karosszékben ülő öregasszony tette. Asztmás, gégerákos hangon. A költő, Marika levelének hívására, „okosan és óvatosan” cselekedni képtelen lévén, váratlanul toppan be Galiczayékhoz. Emléktárgyaktól és nippektől már-már roskadozó, biedermeier szalont látunk. A szoba közepén klavikordium, amelyen Galiczay Marika játszik. A szalon főhelyén a gégerákos hangú nagyasszony ül, jobb kezében elefántcsontvégű botot tart, kívánságait botütésekkel jelzi. A mama mellett Galiczay Gábor orvostanhallgató, Petőfi Sándor majdani gyermekének, a beteg Zoltánkának a későbbi orvosa áll. A pamlagon, amelyről Arnot Petőfi érkezésekor felállt, még ketten ülnek; ismeretlen fiatalemberek. Botütés.) AZ ÖREGASSZONY: A költő jöjjön közelebb. (Petőfi néhány lépést tesz. Második botütés.) AZ ÖREGASSZONY: Látni akarom. Még közelebb. (Petőfi még egy lépést tesz. Az öregasszony tetőtől talpig végigméri.) AZ ÖREGASSZONY: Horváth Lázi igazat írt. Kis borzas legény. (Nem hallja a halkan asztmás hangot, vagy nem akarja meghallani a megjegyzést, nehogy indulat öntse el, s Júlia üzenetének átvételét veszélyeztesse.) AZ ÖREGASSZONY : Miért ir ez mindig a csikósokról? Azok a legnagyobb lókötők! (Jobb kezét kézcsókra nyújtja, de Petőfi nem közelit. Jelezve szándékát, s hogy nagyobb nyomatékot adjon, újabb botütés következik. Petőfi meghajlik, de csak kissé, s az ajka felé toluló, törleszkedő kezet csak kézszorítással érinti meg — anélkül, hogy megcsókolná. Inas jelenik meg a szobában, dús étkeket kínál. Megáll Petőfi előtt is. Kínálva. Éhes, nagyon éhes. Nem vesz. Az öregasszony feláll, sétálni kezd. az ablakhoz lép, lenéz, s jelezve, hogy nála az ember a hintónál kezdődik. Petőfihez fordul:) AZ ÖREGASSZONY: Melyik az ön hintája? PETŐFI: Én gyalog szoktam járni széles e hazát. AZ ÖREGASSZONY: És mikor lesz hintája? PETŐFI: Ha kocsis leszek. AZ ÖREGASSZONY: Hát nem az? Mindig kanászokról, kocsisokról ír. (Petőfi tompán hallgat. Marika kétségbeesett pillantásokat vált Gáborral a testvérével. Arnot riadt. Az öregasszony bottal mutatva rájuk, ismerteti meg családját, holott a költő már régen ismeri őket.) AZ ÖREGASSZONY: Leányom. Galiczay Mária. Fiam. Galiczay Gábor orvostanhallgató. Házunk barátja, Paul Arnot, doctor juris. (Marika, Gábor, Arnot ismerősként nézik a költőt. Gábor szólal meg elsőként.) GALICZAY GÁBOR: Már évek óta ismerjük egymást, édesanyám. AZ ÖREGASSZONY: Évek óta? Mikor ő még a Nemzeti Színház előtt a lovak kantárszárát fogta? PETŐFI: És a színművészek sörét hordtam és a lámpást cipeltem éjjel, előttük a kihalt utcán. AZ ÖREGASSZONY: Kérdezzétek meg, miért jött. Mit akar? 27
