Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / Petőfi-különszám - Ruffy Péter: Két nap a végtelenben (Forgatókönyv)
27. kép Házmesterkonyha az üzletlakásos házban (Az öreg fotós a Házfelügyelő, feliratot láttató ajtó mögött, egy konyhában ül, kabátban, szemben a házfelügyelőnövel - termetes nő -, aki kocsonyát eszik. S hozzá sört iszik. Hallgat. Az öreg tízforintot csúsztat az asztalon feléje. Erre szólal csak meg. Falat, korty.) A HÁZFELÜGYELŐ: Mit rejtegetnek? A semmijüket? (Falat, korty.) A HÁZFELÜGYELŐ: Gyerekről nem tudok. Ha csak az engedélyem nélkül egy ágyrajárót föl nem fogaduk. (Két korty. A fotós hallgat.) A HÁZFELÜGYELŐ: Azoknak minden családi emlékük odaveszett. Túrkeve mellé voltak kitelepítve. 28. kép Piszkos Józsi vendéglője (Petőfi, már könyvek nélkül, bal kezével váltópénzeket dobálva a levegőbe. Betér Piszkos Józsi vendéglőjébe. Piszkos Józsi kiabál.) PISZKOS JÓZSI: Egy kapucínert Zerffy úrnak. (A pincérfiú ugrik. A csehóban huszárok, cselédek, szőrös-subás emberek, kocsisok, részegek, jurátusok, szajhák, gyertya-, karácsonyfaárusok. Ülnek, esznek, isznak, füstölnek, egy asztal mellett, a sarokban makaóznak.) PINCÉRFIÚ: A kapucíner, Zerffy nagyságos úr. (Petőfi elmegy az értelmiségiekből álló aszultársaság előtt, ahol Zerffy ül. Hideg pillantást váltanak.) ZERFFY: Es még ez akarja levegőbe röpíteni a világot? „Ostort fonok, lángostort!"... (Petőfi hallotta, vagy nem akarja hallani? Zerffy mellett szelíd arcú fiatalember ül, lefogja Zerffy kezét, csendre intve, vagy kérve őt.) ZERFFY: Lyukas cipőben jár. Nem csoda. Mindenét el issza. Az éhenkórász! (Amint Petőfi az ászul mellett elhalad, a szelíd arcú fiaulemberre néz, aki előtt felfedezni véli az imént eladott könyveit. Azt hiszi, téved. Elkapja a tekintetét. Megy a nyomoruluk felé. Subás embert szólít meg, akinek asztala mellett zsáknyi fa áll:) PETŐFI: Hogy adja? SUBÁS EMBER: öt pengőforint, nagyságos úr. (Petőfi a pénzét számolja. Kevés. Piszkos Józsi olajüstben éticsigát főz. Megáll az olajüst előtt, kedvelt étkét nézi. Újból megszámolja a pénzt. Elég-e kettőre vajon? A szelíd arcú fiaulember az értelmiségi aszúinál felnyalábolja a könyveket, feláll, indulna Petőfi felé, de Petőfi leül a nyomoruluk közé. A nyomoruluk makaóznak. Petőfi az egyik üresen hagyott széket az aszúihoz közelebb húzza. A szelíd fiaulember, aki a könyvekkel elindult feléje, visszatér aszúiéhoz, s leül, látva, hogy a költő már választott társaságot. A makaózók aszula körül huszárok, cselédek, kocsisok, szajhák, senkifia gyermekemberek, fél karral még ládáikat urtva, kucséberek ülnek, várva a szerencséjükre, egymást fosztogatva. Középen kapatos hangú kocsis, foglalkozására bal kezében urtott ostornyele uul. A játékosok mellett zsákokban valóban diók láthatók.) 29. kép Korabeli (1955) pesti utca Az öreg fotós, a konokok szenvedélyével kuutva s róva a Pesti utcákat tovább, elhalad — lépéseit mintha meglassiuná — a rokokó stílusú, emeletes, halovány színű régi ház előtt, ahol megállt Petőfi is. A múltban járás jelképeként vagy azt sejtetve, hogy néha a lehetetlen sem lehetetlen, s az idő összeér, vagy annak érzékeltetésére, hogy az öreg a múlt kuUtásában olyannyira elmerült, hogy 18
