Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Lakatos Menyhért: Cigányok a fővárosban

Szemléltető példaként Budapest cigánylakosságát ragadom ki, amely körülményeit és adottságait tekintve, teljes mértékben eltér az ország összes más cigányaitól.

Nem tudom pontos számadatokhoz kötni magam, mivel megbízható nyilvántartás nem áll rendelke- zésre. De ha mégis hozzávetőleges számokat akarunk kapni, akkor a tavasztól őszig tartó és az ősztől tavaszig tartó erősebb vagy gyengébb áramlás középarányosát tekintve, mintegy negyvenkétezerre becsülhető a számuk.

Lényegesen könnyebb adatot szolgáltatni azokról, akik Budapesten állandó lakásviszonnyal vagy nem munkásszálló jellegű ideiglenes lakással rendelkeznek. Nem mintha ez az adat pontosabb lenne, mint az előző. Számuk kb. harmincötezerre becsülhető.

Budapest közigazgatási határán belül nagyobb lélekszámú cigánykolóniák főleg a külső kerületekben helyezkednek el. A belváros területén körülbelül kétezer cigány él. Ezek közül alig száz lélekről állíthatjuk, hogy lakásviszonyaikat tekintve, normális körülmények között volnának.

A többi üzlethelyiségben vagy túlzsúfolt alagsorban él. Ezek a belvárosi szükséglakások már annyira telítettek, hogy elvesztették lakásjellegüket, és egyre inkább tömegszállássá váltak. Részben úgy festenek, mint a menedékházak, ahova csak aludni járnak, váltva egymást, egyik éjjel, a másik nappal. Nedvesek, fűtés hiányában hidegek, és talán nem kell külön beszélni arról, hogy az egészségügyi szervek nagyobb gondot fordíthanának rájuk.

Van egy elit réteg, amely az átlagon felül, mondhatni luxuskörülmények között él, kocsi, fényűző életmód, kultúra stb. Ez azonban annyira elenyésző, hogy csak nagyon jóindulatú számítások szerint beszélhetnénk húsz családról. Ezek nevét nem kívánom felsorolni, közismerten jóhírű zenészcsaládok, akik hivatásuknál fogva, nagyon magas jövedelemmel rendelkeznek. Őket sem szociális, sem kulturális körülményeiket tekintve nem sorolhatnánk a cigányok közé, maguk is tiltakoznak ellene, noha nem cigány környezetük, tisztelettel ugyan, de cigánynak mondja őket. A családon belül, főleg az idősebbjei, teljesen felszabadultan, a zenészcigányokra jellemző életet élik, de mihelyt kilépnek az utcára, abban a percben megváltoznak, és szégyellni kezdik származásukat.

Ez a jelenség csak a híresebb zenészcigányoknál tapasztalható, a kisebb vagy alig ismert, ugyancsak hívatásos zenészcsaládoknál, szociális vagy kulturális körülményeiket tekintve, lényegesen más a kép. Jövedelmük alig éri el a család minimális eltartásához szükséges pénzösszeget. Eléggé szűkös körülményeik mellett is gyerekeiket iskoláztatják. A megkérdezettek nagy százaléka fiainak zenész, lányainak adminisztratív munkát szeretne.

Találkoztam olyannal, akinek minden vágya az, hogy gyermekét kisiparosnak taníttassa.

Az alagsorban vagy üzlethelyiségben élők között ilyen tervek ritkán születnek. A férfi szülők nagyrésze vagy a felnőtt, de még családtagnak számító fiatalok üzemekben, gyárakban dolgoznak. Találunk elég sok, iparral rendelkező, kereskedő típust is, akiknek alaptőkéjük alig haladja meg az egy havi fizetés körüli pénzösszeget, sokszor nem több, csak néhány külföldi címkével ellátott ruhadarab, melyet a nagyobb reklám céljából dugva árusít, mint tiltott árut.

Idejük nagy részét a pályaudvarok környékén és különböző talponállókban töltik el. A nőknél is ez tapasztalható, főként a fiataloknál, akik alkalomadtán önmagukat is felajánlják, ha pénzszerzési lehetőség kínálkozik.

Azt, hogy ezek mennyire vagy milyen százalékban budapesti lakosok, nehéz lenne eldönteni. Nagy részük vidékről került fel. Lakásviszonyuk csak adminisztratív, a legjobb esetben albérlők vagy valamelyik rokonnál tartózkodnak.

Az eddigi vizsgálat azt mutatja, hogy a belvárosban élő törzsgyökeres budapesti cigányok, életmódjukat tekintve kiegyensúlyozottak, rendes vagy elfogadható lakáskörülmények között élnek. Gyermekeiket iskoláztatják, sok szakmunkást és hivatali dolgozót találunk közöttük, több mint harminc százalékuk középműveltséggel rendelkezik, és életkörülményeik elérik az általános polgári szintet. Mindezek ellenére egy megszokott magukbazárkózottság veszi körül őket, egy-egy házon belül elszigetelődve élnek. A külső hatások, faji jellegüket tekintve, nem zavarják megszokott életrendjüket, nem tiltakoznak cigánylétük ellen, de nem is dicsekszenek vele. E réteg az, amely mosolyog, ha megdicsérik, és nem tiltakozik az előítéletek ellen. Otthon érzi magát mindkét világban, és nem akar szakítani egyikkel sem. Egyetlen életcéljuk, hogy kispolgári életmódot teremtsenek maguknak. Ez sok esetben hosszabb-rövidebb időre nélkülözésbe sodorja a családot. Háztartásukban és ruházkodásukban nem akarnak elmaradni a legújabb divatoktól, elég sokszor úgymond „kiköltekeznek”, ilyenkor aztán kisebb-nagyobb kölcsönökkel próbálják magukat a felszínen tartani.

108