Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Békés Dezső: „Sikerülni fog, Károly!”
A találmány gondolatának megszületése óta különösen érdekes Gellért Károly pályafutása. Otthagyva csapot-papot, biztos megélhetést, iparlevelet vált, s egy kis maszek lakatosműhelyt nyit. Nemcsak a keresete, hanem a barátoktól, ismerősöktől felvett kölcsönök js a találmány megvalósítását szolgálják („volt idő, amikor 80 ezer forinttal tartoztam”), arra koncentrál, hogy elkészítse a megálmodott gép prototípusát. Sikerült. S a kis műhely rövid idő alatt valóságos búcsújáróhelyévé válik az érdeklődőknek. Megfordulnak itt külföldi vezérigazgatók, professzorok és munkásemberek. Hajnali munkatársak, akik — ellentmondás ez, vagy nagyon is természetes? — kezdettől fogva „fantáziát” láttak a sokszögesztergában. Megtakarított pénzecskéjüket ajánlották fel Gellért Károlynak. Nem kértek elismervényt, nem kötöttek ki kamatot. „Meglátod, sikerülni fog, Károly!” — mondogatták, s bizony, ha ők nincsenek . . . — Ha ők nincsenek? — Jólesett. De azt hiszem, végigcsináltam volna egyedül is. Ebben különbözöm az átlagtól. Olyan szakember, mint én, nagyon sok szaladgál. De annyira akarni, mint én, nem mindenki tud — vallja a feltaláló. „ÉRDEKES JÁTÉK” Nagy szüksége volt kemény koponyájára, szívósságára, annyi szent. 1968-ban elfogadták ugyan a találmányát (az Országos Találmányi Hivatal gyorsan felismerte a sokszögeszterga jelentőségét), ám ezzel még nem oldódott meg, csak elindult a máig tartó vita. — Nem találtam kivitelezőt. Hiába kopogtattam a DIGÉP, a Szerszámgépipari Művek és még sok más vállalat ajtaján. Annyit sem tudtam elérni, hogy alaposan szemügyre vegyék a gépemet. Lesajnáló vállveregetésben volt részem a legtöbb helyen. Egyesek „érdekes” játéknak nevezték, mások azzal biztatták, hogy majd megvizsgálják a gyártási és értékesítési lehetőségeket, s ha ... Ennél a ,,ha”-nál tovább nem jutottam. Közben a sajtó felfigyelt a miskolci találmányra. Az ügy előrehaladása szempontjából legalább ilyen lényeges, hogy Gellért Károly új munkahelyén, a Miskolci Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál elkészült a második sokszögeszterga. Akkor úgy volt, hogy többet is gyárt majd ez a vállalat, de később meggondolták a dolgot. Talán meghaladta a feladat a gépjavító erejét. Mégis döntő láncszemnek bizonyult a vállalat bekapcsolódása, hiszen ettől kezdve már nem egy kisipari műhelyben összebarkácsolt, s emiatt kissé kezdetleges konstrukciót, hanem nagyüzemi módszerrel készült gépet lehetett bemutatni. Újabb állomás. Gellért Károly, akinek megingott a hite abban, hogy a sokszögesztergát bármely hazai vállalat elfogadja sorozatgyártásra, szerződést kötött a Licencia Külkereskedelmi Vállalattal, s a határon túl is szabadalmaztatta a találmányt. Ezzel megnyílt a lehetőség arra, hogy külföldön keressen és találjon partnert. Az 1970-es Budapesti Nemzetközi Vásáron is sikert aratott a sokszögeszterga. Felfigyelt a találmányra a nyugatnémet Fortuna cég megbízottja. S mire addig ügyet sem vetettek a hazai vállalatok, a bemutatott gép arra inspirálta a nyugatnémet urat, hogy azonnal Budapestre hívja vezetőit. Tudni kell, hogy a Fortuna cég forgácsológépei a legkorszerűbbek közé tartoznak az egész világon. S azóta nemcsak a nyugatnémet cég tanúsított megkülönböztett érdeklődést Gellért Károly találmánya iránt. A brüsszeli találmányi világkiállításon is sikert aratott a sokszögeszterga. Bizonyítja a külföldi elismerést egy aranyérem is. FÉLTÉKENYSÉG? Vajon mi a magyarázat a lesajnáló nyilatkozatokra, a kategorikus elutsaításra? Gellért Károly gyűjteményében szerepel egy újságcikk. A Szerszámgépipari Művek üzemi lapjában közölték. Megtudjuk belőle, hogy a vállalatnál folytak kísérletek a sokszögesztergálás műszaki megoldására. Nem sok sikerrel. Féltékenység tehát? Érdekében áll-e bármelyik vállalatnak, hogy gyökeresen új gyártmányt vezessen be (a népgazdaság érdekéről nem beszélek most, hiszen ezt a vállalatok is teljesen elhanyagolták) azon az áron, hogy le105
