Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Hegyes Zoltán: Barlanglakók 1973-ban
Szándékosan hagytam utoljára V. J. bácsiékat, akik a maradók között is a legmaradóbbak. Ketten, a hetvenéves néni, meg a hatvankilenc éves férje élnek egy odúban. Ahol élnek, tényleg nem más, csak egy odú, bár be van mázolva a fala Tizián-vörösre, meg feketére. Csak a nénit találom otthon, mondja, hogy . az öreg oda van Cs-ben, a fiunknál, látogatóban. Lehet, hogy máma hazajön, megöltem egy csirkét, majd ha megjön, eszik”. A rendetlen pinceház — egyetlen helyiség — mostani illata tényleg a paprikáscsirkéé. A lábasban a harmadik csirke van, az első és a második itt van a lábunk alatt, ugyanabban a helyiségben, ahol a két öreg él. A fiuk vájár E-ben, berendezte számukra kétszintes házának a szuterénjét, mégsem mennek el. Amikor elmondtam a faluban, hogy meglátogatom majd őket is, többen azt mondták, hogy ebéd előtt menjek, mert különben viszont látom az elfogyasztott ennivalót. Mire is számítson az ember, amikor már előre tudja, hogy két magatehetetlent talál majd egy domboldalba vájt lyukban? Nem is számítottam másra, csak arra, amit ott láttam. Az igénytelenséget, a testi sorvadtságot, a mindenbe való beletörődést. V. J. és felesége soha sem lakott fennállóházban, soha sem világított villannyal, még petróleummal is ritkán, most is gyertya ég esténként abban a négy és félszer két és félméteres sziklába vályt lyukban. Ennyire vitték, pedig volt valaha öt hold földje V. bácsinak. Most egy talpalatnyi sincs, csak a téesznyugdíj, meg a két ócska vaságy, a huzatlan, öreg ágyneműjével, meg a két csirke, amiknek V. néni a tűzhely elé szórja kicsi, megkér- gesedett kezéből az apróra vágott kenyérhéjat. Ők a legszegényebbek, még a pinceháziak között is. 7. Sok őszinte embert ismertem meg O-n. Volt, ki a falu gondjaként, volt, ki a falu szégyeneként emlegette a pinceházakat. Volt, aki el sem akarta hinni, hogy még mindig laknak „odafent” emberek. Tizenhét barlanglakó családot kerestem fel otthonában. Közöttük volt az értelmes, nyíltszívű B. J., ki évekkel ezelőtt maga rajzolta meg a majdani fennállóházát, s tíz esztendeje arra takarékoskodik, miközben golyóscsapágyat szerel a 22 méter mély, jóvízű kútjára, mondván ,,. . . miért menjen nehezen, ami mehet könnyen is!” Pinceházban lakik T. J. bácsi is, aki szabadidejében Moszkva típusú fényképezőgépével járja az o-i határt, máskor meg 1938-as gyártmányú Continental írógépén 100—200 meghívót kopogtat le a párt vagy a Népfront kérésére. ... és pinceházban lakik a vetítőgép után vágyakozó, de vágyálma beteljesüléséért semmit sem tévő K. J. is, meg azok a Sz-ék, akiknél négy kereső van, de hat-hétezer forintot sem tudnak összetakarékoskodni, hogy vegyenek egy fennálló házat, meg ott laknak az öreg V-ék is, fuldokolva a kilátástalanságban, pedig volt öt hold földjük, nehezen hihető, hogy ha akartak volna, ne tudtak volna kiköltözni a barlangból. A tizenhét családnak egyetlen közös vonását találtam csak, azt, hogy pinceházban laknak. A tizenhét között van olyan pinceház, amelyben a konyhában, a tükör alatt annyi fogkefe sorakozik külön poharakban, ahányan laknak a házban, s van olyan, melyiket talán egy éve sem szellőztettek ki. Van olyan pinceház, ahol van tévé, rádió, meg jár két újság, s van olyan, melyiknek a lakója nem ismeri a betűket. Pinceházban él az a Zs. J., aki O. egyik legtöbb társadalmi munkát végző embere, s lakik a pinceházban olyan ember is, akit egy falugyűlésre sem lehet lecsalogatni a domboldalról. A tizenhét családfő között van a precízen takarékos Sz. I., meg a beteg, alkoholista K. G. Megsárgult könyvlapok bizonyítják, hogy O-n a XVIII. század eleje óta laknak barlangban emberek. Lehet, hogy a falut keletről lezáró domb fölött kétszázötven éve megállt az idő! Nem, mert O. a járás egyik legrendezettebb, legvirágosabb, sőt leggazdagabb faluja! Egykor a nagybirtok fojtogatta a falut, de egy természeti katasztrófa után a múlt rendszerben is nyílt alkalom arra, hogy viszonylag olcsó áron építhessenek házat a pincelakók. 1925. február 5-én nagy földrengés rázta meg E. városát, s közvetlen környékét, a rengés epicentruma O. alatt volt. Több, mint kétszáz ház kárt szenvedett, s ebből 192 barlanglakás volt. A kormányzat akkor olcsó telket, csökkentett áru építőanyagot, adó- mentességet adott a károsultaknak. O-nak az a része, amit ma e-i útnak neveznek, akkor kezdett kiépülni, de nem a barlanglakok házai nőttek ki a földből a kilométer hosszú utca két oldalán, hanem az ügyes embereké. Azoké, akik megvették az építési jogosultságot a sokgyermekes, sok bort ivó, elesett barlanglakótól. A földrengést követő tíz évben vagy ötven család költözött le a faluba, a többiek leköltözési lehetőségét a felszabadulás hozta meg. Ma az o-i takarékszövetkezet — egyetértésben az OTP-vel 65 000 forintig ad kölcsönt annak a pinceházi embernek, aki kész házat vásárol. A pinceházból kiköltöző, új házat építők által felvehető kölcsön felső határa 85 000 forint. A kölcsönfolyósítás alapfeltétele, hogy a felveendő összeg tíz százaléka származzon saját takarékoskodásból. A tanács olyan rendeletet hozott, hogy O-n senki nem 101
