Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám - PETŐFI-ÉV - Sütő József: „Hortobágyi kocsmárosné angyalom!”
A kecskeméti református kollégium Debrecen, Sárospatak és Pápa iskoláinál jóval fiatalabb. A hazai református egyház egyházkerültekre bontása hozta létre. A Duna —Tisza közének is szüksége volt a maga főiskolájára. Nagy áldozatokkal hozzák létre (1830), s a század közepére már tekintélyes, népes diákközpont. Az 1840/41. tanévről fennmaradt statisztika szerint 215 főiskolás diákja van: 34 teológus, 74 jogász és 107 bölcsész. Legációs helyeinek száma 54, a rektoriáké 19. Tehát minden évben 54 községbe (Duna —Tisza köze, Észak-Pest megye dunántúli része is, Baranya, Fejér megye, Jászság, Bácska) küldött évente háromszor legátusokat a bölcsész, jogász és teológus növendékeiből egyformán. Ezenkívül szuppli- kánsai (adományokat gyűjtő tanulók) megfordultak 16 szupplikációs járásban, köztük ilyen távoliakban is, mint Szatmár-Ugocsa, Abaúj-Zemplén, Borsod-Gömör, Békés-Bihar stb. Ifjúsága 1842/43-ban aktív, művelődésre vágyó fiatalokból áll. „Kecskeméten volt önképző társulata a fiatalságnak. (Azonkívül műkedvelő társulata, zeneegylete, dalárdája, tánciskolája, tornászata — mind ingyen!) S volt egy írott lapja is, »Calliope«” — írja róluk Jókai. Adottságai tehát folklorisztikai szempontból teljesen azonosak a fentebb vázoltakkal. Bacsó és Böszörményi volt kecskeméti teológusdiákok emlékezéseinek hihetősége mellett, amellett, hogy Petőfi szóban forgó versének népdallá válási gócát Kecskeméten kell keresnünk, erősen latba esik Erdélyi János gyűjteménye is, melyről tudjuk, hogy már 1847-ben (Népdalok és mondák, II. 313) közli ezt a dalt az „íróktól” csoportban. Azonban nemcsak közli, hanem meg is jelöli azt a helyet is, ahonnan beküldték. Nem lep meg bennünket, ha ezt olvassuk: „Hortobágyi csaplárosné (Petőfi). Kecskemét.” Az I. kötet a beküldőt is megnevezi : Bátky Károly. Bátky a kecskeméti népiskola országos hírűvé vált kísérletező tanítója, kinek nevezetes olvasókönyve 1841-ben jelent meg Kecskeméten. Ezzel a dallal együtt 23 dalt küldött be Kecskemétről. Nem volt kecskeméti diák (Sárospatakon tanult), azonban már 1840-ben mint újfalusi ispánt Kecskemétre hívják leánytanítónak. De előfordul ez a dal egy még régebbi (három évvel korábbi) gyűjteményben is, és az az érdekes, hogy valahogyan ez is Kecskemétre utal. Kecskeméti Csapó Dániel már 1844-ben megjelent „Dalfüzérke válogatott népszerű dalokból fűzve” c. daloskönyvében is közli a Hortobágyi kocsmárosné, angyalom! szövegét mint ismeretlen szerző, dalát. Az eredeti vers 3. versszaka hiányzik, a 4. és 5. fel van cserélve (II. füzér „7. Dana”). Kecskeméti Csapó Dánielről keveset tudunk. Az bizonyos, hogy nem azonos azzal a Tolna megyei alispánnal, mintagazdával, akinek a Dalfüzért általában tulajdonítani szokták (már Horváth János felhívta erre a figyelmet). Ezt a Csapó Dánielt mindenesetre erős szálak fűzhetik Kecskeméthez, a kecskeméti kollégiumhoz. Előneve is utal ide, de méginkább az a körülmény, hogy már 1838-ban a Magyar Tudós Társaság Magyar Tájszótárában mint egyik szerkesztő 56 kecskeméti tájszót közöl (köztük kollégiumi diáknyelvben használtakat is). Ha egyáltalán kecskeméti diák volt, csak 1831—35 között járhatott a kollégiumba, mert 1835-ben már az Akadémiánál van mint írnok, de a Hortobágyi kocsmárosné, angyalom! közlése azt mutatja, hogy a kapcsolatot tovább is tarthatja Kecskeméttel. (1842/43-ban a kollégium Catalogus universalis-a szerint találhatunk egy Csapó József nevű kecskeméti születésű elsőéves bölcsészt. Talán rokona, talán ő volna a közvetítő?) Hogy a Hortobágyi kocsmárosné, angyalom! Kecskemét környékén lett népdallá, elsősorban Petőfinek háromhónapos itt-tartózkodásával, a kollégiumi diákokkal való gyakori együttlétével is magyarázható. Innen küldi fel a dalt mácius 14-én 57
