Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 4-5. szám - MŰVÉSZET - Késmárky Mária: Nagy István-emlékek Baján

— Mikor lent voltam Somborban, K,onjoviccsai° sokat beszélgettünk a magyar festészetről. Konjovics képeit is megnéztem. Rendkívül kulturált, nagy művésznek ismertem meg, akinek a képei bár idegenek voltak, de egészen eredetiek, nagyvonalúak. Ő a modern magyar művészek közül Nagy Istvánt értékelte legtöbbre.

— Mint kórházi főorvos mit tud, Imre bácsi, a Mester utolsó napjairól?

— Talán azt mondhatnám el, hogy amikor betegen bekerült a kórházba, én állandóan meglátogattam. Szegény kétségbeesetten feküdt a betegszobájában, és talán érezte a közeli végét is, már rettentő letargikuson, elfáradtan, elfásultan, inkább csak integetett. Beszélgetni akkor már nemigen lehetett vele. Az utolsó napjai bizony a legkétségbeejtőbb helyzetet mutatták.

— Milyen betegségben halt meg?

— Én azt hiszem, hogy agyérelmeszesedés vagy agyvérzés volt a halál oka. Sajnos, nem boncoltattuk, kegyeletből. Pedig talán a tudomány érdekében érdemes lett volna. De akkor még a boncolás nem volt föltétlenül kötelező, és a felesége is ellene lett volna.

— Ki kezelte?

— Tokay László... Pesten él. (Aztán tovább beszél Imre bácsi.) ... Nemcsak mint művész volt kiemelkedő Nagy István, hanem embernek is nagy volt. De rendkívül zárkózott... Egyenes járású, öntudatos, magabiztos — igazi dacos magyar. A magyarság egyik legtipikusabb megtestesítőjének ismertem meg. Akiben fajtája minden erénye és hibája tömören együtt volt. Az ő legjellemzőbb képei azok, amelyek rendkívül szűkszavúan vannak odavetve.

152