Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - NÉP - TÁJ - HAGYOMÁNY - Henkey Gyula: Kalocsa és környéke lakosságának embertani vizsgálata (A szerző fotóival)
Kalocsa népére jellemző kevert formákat mutatok be a 26., 27. és 28. sz. képeken. A 29. sz. képen látható kevert forma inkább csak a dunapatajiaknál és kis mértékben az ordasiaknál észlelhető. A táblázatban első helyen az általam túlnyomónak minősített típus szerepel.) Keveredés esetén a turanid jellegek elsősorban a fej nagyobb méreteiben és az igen széles, enyhén lapos arcban, az elő-ázsiai és a dinári jellegek pedig főleg az arc síkjából erősen kiemelkedő, hosszabb, domború orrban nyilvánulnak meg. Minden községben vizsgáltam olyan egyéneket is, akiknél az embertani jellegek nagyfokú kevertsége miatt egyik típus túlsúlyát sem tudtam kimutatni, ezért a meghatározatlanok csoportjába kerültek. Legkevesebb a meghatározatlanok száma Drágszélen (29. 9%) és Fajszon (30.0%), a legnagyobb pedig Géderlakon (48.5%) és Úszódon (43.5). A meghatározatlanok száma és a helytörténeti adatok közötti összefüggés tanulmányozása még folyamatban van. Súlyt helyeztem arra, hogy Kalocsa környéki magyarok néprajzi egységéhez tartózó minden községben megvizsgáljam azokat a felnőtt lakosokat, akik ehhez hozzájárultak. A nagy számok törvénye alapján az embertani vizsgálatok eredményei más tudományágak kutatói részére is használhatók lesznek. Pontatlan képet kaphattunk volna Kalocsa környéke népéről, ha például csak az uszódiak vagy a géderlakiak vizsgálata alapján kívántuk volna a Kalocsa környékieket embertani szempontból megismerni. A meghatározatlanok nagy száma nem jelenti azt, hogy Géderlakon és Úszódon nem találhatók jellegzetes Kalocsa környéki tiszta típusok is. Bartucz a „Magyar ember" című 495 oldalas művében részben volt géderlaki gyöngyösbokrétások képeivel mutatta be a turanid típus alföldi tájtípusát, mely szerinte a magyarokra elsősorban jellemző. AZ EMBERTANI VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI ÉS A HELYTÖRTÉNETI ADATOK ÖSSZEFÜGGÉSEI Kalocsa és környéke az embertani szempontból egyöntetűbb tájegységek közé tartozik. Ez elsősorban a drágszéliekre, a szakmáriakra, a fajsziakra és a dunaszentbenedekiekre vonatkozik, akiknél ma is a honfoglalók törőkős elemeivel kapcsolatba hozható típusok vannak többségben. A környéken Árpád unokájának Fajsznak nagycsaládja települt le fegyveres kíséretével együtt. E vidéken a Duna árterülete és az örjeg mocsarai, nádasai jó védelmet nyújtottak a török korban is a lakosság egy részének. Á szakmáriak körében szájhagyományként él, hogy az örjegi és gombolyagi mocsaras részekbe húzódott magyarok voltak Kalocsa és a hozzá tartozó puszták első települői. A kalocsai érsek is összeiratta Nyitra környékére menekült jobbágyait és ezek visszatérése után tovább gyarapodott a Kalocsa környéki őslakosság. A du namenti községek többsége a török defterekben (fejadólastro- mokban) folyamatosan szerepel. Fajsznak és a volt fajszi székhez tartozó községeknek hely- történeti szempontból nagy jelentőségük van, mert ezek lakói XIV —XVI. századi oklevelek szerint a szekszárdi apátság „egyházi nemesei” vagy más néven „nemes jobbágyai” voltak, és az akkori családnevek a nemesi nevek között oklevelekben fennmaradtak. Nemcsak Fajszon, hanem Bátyán, Dusnokon, Miskén és Homokmégyen is jelentős számban találkozhatunk ezekkel a XIV — XVI. századi családnevekkel. 1975-re elkészülő tanulmányomban részletesebben szeretnék foglalkozni azzal is, hogy a magyar családokkal együtt a XVIII. század elején Miskére érkező szlovákok (a települők kb. 25%-a), valamint Dusnokon és Bátyán a magyarokkal összeházasodott dalmáciai eredetű menekültek milyen mértékben befolyásolták a mai embertani kép kialakulását a fenti három községben. 133
