Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 4-5. szám - NÉP - TÁJ - HAGYOMÁNY - Henkey Gyula: Kalocsa és környéke lakosságának embertani vizsgálata (A szerző fotóival)

HENKEY GYULA

KALOCSA ÉS KÖRNYÉKE LAKOSSÁGÁNAK EMBERTANI VIZSGÁLATA

Kalocsa és környéke néprajzi és népművészeti szempontból hazánk legjobban ismert tájai közé tartozik. A népviseletnek és különösen a színes kalocsai hímzésnek az ország határain túl is híre van, a néprajzi kutatók pedig e vidék gazdag népi hagyományait, szoká- saitgyűjtik és elemzik. A Duna és volt mellékágai által védett vidék a török megszállás idején kedvező feltételeket teremtett a lakosság számára, így nagyobb mértékben mutatható ki az őslakosság fennmaradása, mint a Duna—Tisza köze más vidékein.

Vizsgálataimat 1961 nyarán kezdtem el és 12 évi munka után 1973 tavaszán fejeztem be. Kalocsán és 14 környékbeli községben (Szakmár, Öregcsertő, Homokmégy, Drágszél, Fájsz, Dunapataj, Ordas, Dunaszentbenedek, Úszód, Foktő, Géderlak, Bátya, Dusnok és Miske) összesen 4355 felnőtt személyt vizsgáltam, 2126 férfit és 2229 nőt. Bár az összefoglaló jellegű feldolgozás még folyamatban van, de községi szinten az értékelést befejeztem, így lényeges adatokat közölhetek Kalocsa környéke népéről.

A vizsgált helységek lakossága 1960. január 1-én 48 940 volt, akik szinte kivétel nélkül magyarok. A Központi Statisztikai Hivatal 61/11—73/1966. számú levele szerint csak Dus- nokon vallotta magát 157 személy (a község lakosságának 4.1 %-a) ,,egyéb délszláv” anyanyelvűnek.

Először néhány legfontosabb embertani jelleg Kalocsa környéki átlagát, megoszlását ismertetem, utána a vidékre jellemző embertani típusok és kevert formáik leírására térek ki, végül röviden összevetem vizsgálataim néhány eredményét a helytörténeti adatokkal.

127