Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám - ÉLŐ MÚLT - Körber Tivadar: Bartók Béla a költészetben
lezettséget is jelenthet: Bartókot mint mércét vállalni, nem csupán felismert nagyságát hirdetni. De ez már nehezebb út, s megvalósulása nem mérhető csupán egyetlen vers alapján. Térjünk most ezek után magukra a versekre, és vizsgáljuk meg: hogyan, milyen szinteken vállalkoznak költőink Bartók alakjának megformálására. Vegyük elsőnek azt, amelyben a költő vallomásszerűen fogalmazza meg a művészszel vagy műveivel való találkozását s azok reá gyakorolt hatását. Ebben az esetben természetesen nagy szerepe lehet szubjektív tényezőknek, de a találkozás mélysége és intenzitása éppen ezeken mérhető le. Kassák Lajos versét emlitem itt elsőnek, mely a látványból indul ki: Olyan vékony, mint a halszálka, olyan fehér, mint egy liliom, de ha leül a zongorához. Sárkánnyá változik át. Kövessük a költőt, ahogy egy meghökkentő és szinte vulgáris képben a vizuális benyomás mögött egyszer csak a lényeget sejti meg: Egyáltalában nem arra való figura, hogy a gyermekek elé álljon és megtanítsa őket kesztyűbe dudálni s a szülők iránti tiszteletre. Majd egy áttételességében még expresszívebb kép: Senki sem hinné el, hogy ő az a furcsa ember, akit az angyal tüzes karddal kiűzött a Paradicsomból. Magáról a zenéről egy szót sem szól, a kép mégis éles, s Bartókról éppoly pontos és lényeges dolgokat mond, mint a vers költőjéről. A művekkel való nagy találkozás, a rácsodálkozás az alapja Fodor András nagyobb lélegzetű versének. A már idézett első sorok után feleleveníti ezeket a találkozásokat, azokat a sokszor egészen apró elemeket, melyek akkor figyelmét megragadták és lelkesedését felébresztették. így kerülnek a versbe olyan teljesen mellékesnek látszó megfigyelések, mint: (Volt benn egy kis sántikáló futam: játékos, gunyoros mosoly.) vagy: A Divertimentóban volt egy tántorgó, szinte másvilágról sziszegő vonósrész... Ezeken át jut el az általánosabb, teljesebb felismerésekig: minden nép zenéje szép s összefér rokonként. így mutattad Bartók, s e békét megtanulva tőled, köszönjük ezt a tágasabb hazát. Vagy a végső összegezés: ... csak az halhatatlan, aki fél, de ki félelmét is biztatásként hagyja reánk, a rokonokra. 40
