Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 4-5. szám - Horváth István magyarózdi gyűjtéséből
Képzelheti valaki, hagyha egy ökröt egy étire megett, hát ganélhatatt is. Hát mika jönnek ezek, a szekerek megállnak, má att nem tudtak ejünni. Akkara damb lett, hagy semmiként nem tudták kimászni, ada belésűvedtek. Na, menyen Kilenc az ördögök malmába. Az ördög má megállitatta a maimat. Má meg vöt állva a maiam. Nem akarták megindítani. De megcsípi az ördögöt Kilenc, adaviszi a kerékhez. Meghajtja a kereket ő, s adatartatta az ördögöt a csundré seggive. Megküszürülte istenesen. Akka csak leszökött az ördög, meg ind itatta. Kilenc ecceribe megőrelte, s elinditatta hazafelé. Há, mika jű Kilenc a dambói hegybe, megtalálta: az emberek att várták ötét. Közbö, amint jütt ki, a Küküllőbő úgy megszitta vizze magát, hagy mika kiérkezett a dambra, ezek hagy att várták őtet, szépen fejülkerült, nekifagatt pisilni. Addig pisilt, amég teljesen emasta a hegyet, s akka kigyütt, att háttá őket, s ejütt haza. ő őreit, s ejütt haza. Na, mast az a nagy úr, hagy mit csináljan vele? Má tényleg, ettő má nem mentődik meg semmiképpen. Fagad sak napszámast, ásat egy kutat. Kilencet beléteszi, hogy rakja ki. Hát úgy is csinált. Nekifagtak, ásták a kutat, nagy hatalmas, mé kutat. Kilenc belément, hogy ő kirakja. A gróf adagyUtette az egész falut, hagy hardgyák a kövöt belé. Hardták a kövöt, hardták. Dabták a vasat. Mindenféle darabat. Majiket hagy dabták bé. Kilenc rakta. Má majdnemhagy kijüjjen a kútbó. Mingyá vége neki esmét. Szépen ekapnak egy harangat. Rádabják a fejire. Akka azt mandgya, hagy: — be jó, hagy ideadtátok azt a kalapat, legalább nem üti meg a kövöcs a fejemet. Na, csak kijütt aztán. De hatalmas, nagy fizetést várt a fiú. Azt aztán csakugyan meg is kapta. Ekapta aztán az uraságnak a lányát is feleségül, s mai napig élnek, ha meg nem hótak. Hl FEJÉR, TASZICCS, FELESÉG (Elmondta Magyari István, Pikó, 70 éves, 1972. Vili. 6. Gyermekkorában hallotta.) Vót ecce egy embe. Vót nekie hat ökrö. De nem vót szekere. Hát gandalta magába, hagy. — kimenyen az erdőre, hagy hazzan egy szekér fát. De nem vót szekere. A hat ökör megvót, de nem vót szekere. Szépen eadta a hatökröt s vett egy szekeret. Na, jó. Megindult, de mast má nincs fejszéje. Ej, eadta a szekeret. Vett egy fejszét. Vett egy fejszét. De mast má nincsen fenkő, nincs amive megfenje a fejszét. Szépen eadta a fejszét s vett egy fenkőt. Na, fagja magát, att a fenkője, menyen ki szépen az erdőre. Ement ki az erdőre. Há mika adaérkezik, adaatóhaz, ahun mast a vaddisznók tanyáznak benne. Hát att megáll, gandalkazik ide, gandalkazik ada, mit csináljan. A fenkővel hagy vágjan fát. Fagta magát, bédabta a fenkőt a tónak a közöpibe. Na, elindult, mennyen haza. Ement haza. Atthan még vót egy lava neki, te. Béfagja a lavat. Emenyen ki, viszi az asszant is. A szekérre kimennek, a lószekérre. Valami fa a szekeren. A hámat csak úgyné, rádabta. Emennek ki, s valami cövekeket vert belé a tónak a szélibe. Ráfagta a lavat. A feleségit beléállítatta a vizbe. Egy kicsitt, hagy nyamja a cövekeket. Azt mandgya:
