Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 2. szám - MŰVÉSZET - Körber Tivadar: Az irodalom és a zene kapcsolata Kodály életművében

jelesnek ez a statikusabb módja a vers mondanivalójával vág egybe: a halálban való feloldódást fejezi ki. Ugyanakkor a hármas- és négyeshangzatok nem funkciós rend szerinti használata általánosan jellemző Kodály művészetére. Az öregek befejezése azonban még ezen belül is szinte egyedülálló és énekkaron különlegesen szépen hangzó zenei megoldás.

ZRÍNYI szózata

Ismét prózai szövegre komponált kórusmü. Felépítése egészen különleges és egyedi. Műfaját leginkább a cappella kantátaként határozhatnánk meg. A müvet a bariton szólista kezdi, egyedül indítva a költő súlyos szavait. Maga a szólam úgy hat, mintha csak a szöveget akarná emeltebb hangon, retorikus deklamá- lással elmondani. Ennek megfelelően az énekkar első belépései is szavalókórusszerűek A szöveg igy teljes szuggesztivitásával érvényesül, s ahogy szinte észrevétlenül válik zenévé, intenzitása ezáltal fokozódik. S ebből a szinte zenén inneni kiindulásból egyre nagyobb sodrással, a többszólamú kórus kifejező lehetőségeivel gazdagodva kibontakoznak a mű megismételhetetlenül egyedi zenei formái, melyek a befejező hatalmas, ötszólamú fugában kulminálnak. Az egész mű igen sokrétű, mindig a szöveghez igazodó zenei anyagát, a mondanivaló summáját jelentő „Ne bántsd a magyart!” kemény kvarthangközben kopogó felkiáltásainak ritornellszerü megjelenései fogják pillérként össze.

A felsorakoztatott példák csupán futó bepillantást nyújtottak Kodály vokális művészetébe. Többre ez alkalommal nem is vállalkozhatunk. De bizonyára ennyi is elég volt ahhoz, hogy zenének és irodalomnak a kodályi életműben sajátosan megvalósult egységéről meggyőző képet adjunk.

61