Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Harmincezer takarékban (kisregény)

26 éves TMK-műszerész, aki a munkásszálláson lakott. így aztán — az ismeretség többszörös lévén — Rózsikét is bevonták abba a baráti körbe, amelyikbe tartozott még vagy három lány és öt fiú. Rendszerint Kláriék lakásán találkoztak.

Rózsika nagyon szeretett köztük lenni, de inkább csak a sarokban ült, hallgatott, és rendszerint elpirult, akadozva beszélt, ha őt is igyekeztek bevonni a társalgásba. Soha nem volt barátja. Ebben a társaságban bárki alkalmas lett volna arra, hogy ilyen kapcsolat erősödjön. Leginkább Klári, a maga játékos, de ha kell, megfontolt természetével, viselkedésével. Rózsika azonban ritkán tudott közöttük lenni — a gyerek miatt. Ha azonban utólag belegondol, akkor úgy látja, hogy ritkán is akart velük lenni, jól érezte magát, nagyon jól — és mégis rosszul... Ha mindaddig úgy érezte, nemcsak nem bűnös, hanem nem is romlott el semmi az életében, akkor abban a társaságban kezdte úgy érezni, hogy valami a többi emberek és őközéje állt. Hogy micsoda, azt nem tudta volna megmondani, de lassan arra jött rá, hogy legjobban a szolgálati szobájában érzi jól magát, Gerzsonnal. Maradék idejét pedig jól kitöltötték azok az elfoglaltságok, amik a gyári vezetők szállóbeli bulijaival jártak: Hetenként minimum egyszer összegyűltek valamelyik szobában, nők is jöttek, fölös számmal, Rózsika meg szervírozta a hideg vacsorát, készítette a feketét, újratöltötte a szifonokat. Legkésőbb 10 órakor azonban mindig elküldték, hogy menjen aludni.

1962. július elsején, jó munkája elismeréseképpen fizetését 810 forintról 860 forintra emelték.

Az egész szálló, agyár társadalmi szervezete készült Gerzson születésnapjára. A vacsorára a szálló klubjában került sor, ahol is a hangulat akkor emelkedett tetőfokára, mikor Gerzson az asztal tetején saját lábúlag odagyalogolt a tortához, elfújta a gyertyát, és nagy fekete szemét kimeresztve, teljesen öntevékenyen kijelentette: bu-bu-rrruu!

19