Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - HORIZONT - Pomogáts Béla: A kolozsvári Korunk
szlovákjában is voltak szerkesztőségei (a csehszlovákiai szerkesztő tisztét Fábry Zoltán töltötte be). Gaál Gábor minden energiáját a redakciónak áldozta, s szinte emberfeletti munkával teremtette elő a megjelenés költségeit. A betiltás fenyegető rémét is neki kellett — szinte napi küzdelmekben — elhárítania. A folyóirat élete-sorsa nem volt könnyű. A harmincas évek első felében belső, szemléleti problémák hátráltatták az eredményt, legalábbis ami a Korunk irodalompolitikáját és irodalmi teljesítményét illeti. A folyóirat szemléletét ugyanis egy időre a „proletkult” dogmatizmusa határozta meg, az elkötelezett „valóságirodalom” iránt érzett igény és várakozás gyakran türelmetlen ítéletekre és elhamarkodott íróavatásokra vezetett. Fábry Zoltán később, nem kevés önkritikával, így jellemezte ezt a türelmetlen irodalompolitikát: „Amit később a fasizmus fő ismérveként átkoztunk és pellengérez- tünk — a kizárólagosságot és tekintetnélküliséget —, azt igazunk tudatában tiszta szívvel gyakoroltuk.” Ez a türelmetlenség csak a harmincas évek közepére oldódott fel, midőn a népfrontpolitika hatására a Korunk is összefogásra, minden haladó érték elismerésére törekedett. Gaál Gábor 1940- ben így fogalmazta meg ennek az új tájékozódásnak a követelményeit és eredményeit: „A világtörténelem akarata kinyílt, kialakultak az arcvonalak, süllyedő hajók és felboruló országok remegése között nyüzsög és retteg a világ, de az eposzi méretű viadalon ez örvénylésében minden mozzanatra más és más magyarázatfüggöny borul. A múzsák elhallgatóban, minden elmélet fölösleges, már nincs is szükség elméletekre, amik bebizonyítják, hogy milyen rugókra jár a világ, homályaiból már rég kivetkezett. Bizony, itt már alig lehet más feladat, mint megőrizni a tiszta lelkiismeretet, s ezzel a tiszta lelkiismerettel rámutatni a valóságra ott, ahol éppen lehet, ahol szükséges.” És ehhez még a következőket is hozzáteszi: „Aki figyelemmel kísérte a lapot, s nem hallomásból ítélkezett fölötte, megállapíthatta, hogy mindig a realista humanizmus egyetlen következetes magyar nyelvű orgánuma volt. Mindig azt hirdettük, hogy a történelem a tervezés korában jár, s a világ berendezése az értelemre tartozik.” A „realista humanizmus” hirdetése azonban egyre több nehézségbe ütközött. Magyarországról már 1933-ban kitiltották a folyóitatot, Romániában a cenzúra üldözte, s ahogy a német fasizmus terjeszkedett, úgy váltak egyre szűkösebbé a lap lehetőségei. Megsemmisültek a nyugati, a szlovákiai és jugoszláviai kapcsolatok, majd 1940-ben, Észak-Erdély visszacsatolása után, magát a folyóiratot is betiltották a hatóságok, a baloldali gondolat üldözésének egyik állomásaként. A Korunk tizenhét esztendeig tetszhalott maradt. Vállalkozások A Korunk felélesztésére több kísérlet is történt a felszabadulás után. E kísérleteket azonban csak 1957-ben koronázta siker: ekkor indult meg a folyóirat új folyama. Ez a „második” Korunk Gaál Gábor örökségét akarja tovább építeni, az ő szerkesztő módszerét, igényességét és kritikai módszerét követi. A hagyományok folytatásának személyi garanciája van: a folyóirat főszerkesztője, Gáli Ernő éppúgy az alapító egykori munkatársa, mint helyettese, Balogh Edgár. Szerkesztői közül még Kántor Lajos irodalomtörténészt, kritikust, a folyóirat irodalmi rovatának vezetőjét kell megemlítenünk. Az új Korunk tizenöt évfolyama tágas horizontot rajzol, tanulmányai eredeti szempontok alapján közelítik meg a modern világ bonyolult kérdéseit, gazdag információs anyagot nyújtanak. A folyóirat módszeresen törekedik arra, hogy széles körű és változatos tájékoztatást nyújtson. Ez a vállalkozása különösen az utóbbi négy évfolyamban járt eredménnyel. Szinte a romániai magyar művelődés hagyományos struktúráját sikerült átalakítania. A romániai magyar kultúra kezdeteitől fogva irodalomcentrikus volt, a művelődés más feladatait — a történetírást, szociológiát — is a szépirodalom végezte el. Ez az elmaradás részben az intézmények hiányából, részben pedig abból következett, hogy a romániai magyarság évtizedeken keresztül saját nemzeti létezésének alapvető problematikájával küzdött, s ezt a küzdelmet legkönnyebben, a legszélesebb körű nyilvánosság bevonásával a szépirodalom keretei között vívhatta meg. A nemzetiségi élet és öntudat fejlődése azonban ma már napirendre tűzte a kultúra (a humán kultúra) egyéb területeinek fejlesztését is. Gáli Ernő: Monológ vagy párbeszéd! (1969. 12. sz.) című tanulmánya a művelődés teljes struktúrájának kialakítását sürgeti. Sőt nemcsak sürgeti, hanem már át is tekinti ezt a strukturális átalakulást. „Magyar nyelvű bölcseleti, szociológiai és politológiai irodalmunk — írja — megszabadul a dogmatizmus, az apologetika béklyóitól, és egyre inkább eleget tud tenni a szocialista nemzetiségi tudat alakításában, a haladó-humanista elkötelezettségű értelmiség műveltsége gyarapításában reáháruló feladatoknak. Ezt az ígéretes kibontakozást viszont támogatni kell — a sürgető társadalmi rendelés szerkesztői közvetítésével is.” E program vált valóra a Korunk tematikus számaiban. A folyóirat havonta közöl tanulmányösszeállítást olyan kérdésekről, amelyek iránt világszerte megnövekedett az érdeklődés. Vagy amelyek elsősorban a romániai magyarság érdeklődésére tarthatnak igényt. így 1970-es évfolyamában rendre foglalkozott a modern szociológia, a strukturalizmus, az élő leninizmus, a történetírás, a nemzetközi természetvédelem, a román—magyar együttélés, az ifjúság-szociológia, a nyelvészét, a „harmadik világ”, a korszerű pedagógia kérdéseivel, 1971-ben pedig a modern antropológia, a jövőkutatás és a nemzetiségi önismeret problémáival. A tematikus számokban neves külföldi tudósok és közéleti személyiségek 5 Forrós 65
