Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Vekerdi József: Eltérő vélemények a cigánykérdésben
közé jutottak, azonban Ázsiából magukkal hozott életmódjukon és munkaerkölcsükön nem voltak képesek változtatni, hiába vezetett tragikus összeütközéshez (cigányüldözéshez) az ittenitől elütő életformájuk. Nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy az Európában töltött évszázadok alatt miért nem tudtak az európai munkaerkölcshöz asszimilálódni. Talán abban keresendő a felelet, hogy az alapvető különbözőség circulus vitiosust hozott létre: a minden tekintetben idegen környezet teljes maguk közé zár- kózásra kényszerítette őket; összezártságuk segítségével fenn tudták tartani magukkal hozott életformájukat, amely viszont elzárta előlük a beilleszkedés útját. Kényszer vagy meggyőzés Beilleszkedésüket régebben kizárólag kényszerrel, rendeleti úton tartották lehetségesnek (kényszerű letelepítés, lovaik és szekereik kényszerleadása, gyermekeik iskolába kényszerítése). Jelenleg a cigánykérdés vizsgálói (riporterek, szociológusok) ellenkező állásponton vannak: cigányok és nem cigányok körében folytatott felvilágosító, rábeszélő munkát tartanak emberséges megoldásnak. A cigányokkal közvetlen kapcsolatban levő és sorsukat szívükön viselő egyének (elsősorban a pedagógusok) általában a régebbi felfogást tartják helyesnek. A meggyőzés elve kétségtelenül helyes, elsősorban a nem cigányok körében. A cigányok között folytatott felvilágosító munkával kapcsolatban viszont félős, hogy e megoldási kísérlet idealista elgondoláson alapszik, és nem vezet gyakorlati eredményre. A fentiekben igyekeztünk rámutatni arra, hogy a cigányok munkaerkölcsét és egész életfelfogását két évezred életkörülményei alakították ki, s mint az eddigi tapasztalatok bizonyítják, nem remélhető, hogy szép szóval néhány évtized alatt semmivé lehet tenni az élet valóságának évezredes hatását. Sára Sándor cigány tárgyú filmjéből emlékezetes maradt egy jelenet: a KÖJÁL „terrorakciója”, amelynek során tetvetlenítés céljából kopaszra nyírják a cigányokat. A jelenet művészi igazsága allegorikus értelmezésben van: az ötvenes évek elejének törvénysértéseire vonatkoztatható, általánosságban. Konkrétan a KÖJÁL tisztasági akciói elengedhetetlenül szükségesek, s aligha fordult elő olyan eset, amely miatt embertelenség vádja érhetné az egészségügyi dolgozókat. A kényszernek ez a formája kifejezetten a cigányok érdekét szolgálja, s gyökeresen különbözik az egyének ellen irányuló politikai kényszerítési módszerektől, melyeket az iskolai nevelés módszereihez hasonlíthatjuk. A nevelő az iskolában kényszeríti a cigánygyermekeket a mosakodásra, ruhája tisztán tartására, fegyelmezett viselkedésre, rendszeres munkára, mert a gyermek nem bír elegendő belátással ahhoz, hogy mindezt kényszer nélkül megszokja. A fentebb elmondottak után talán nem hangzik nevetségesnek, ha azt mondjuk, hogy a felnőtt cigányokat is sok tekintetben úgy kellene kezelni, mint gyermekeiket. Nem szoktunk számolni azzal a körülménnyel, hogy a cigány mentalitás erősen különbözik a termelőmunkához és letelepült életmódhoz szokott társadalmakétól, és úgy véljük, hogy eleget tettünk kötelességünknek, ha a cigányok számára is biztosítjuk ugyanazokat a jogokat és lehetőségeket (lakásépítési és munkalehetőséget), mint az ország többi lakosa számára. A valóságban a cigányság nagy része (főként a rosszabb körülmények között élők) nem tud, és eleve nem tudhat élni e lehetőségekkel, s arra szorul, hogy lassú, türelmes munkával ugyanúgy rászoktassuk őket, mint az iskolás gyermekeket. Eredményt nem a szép szó, hanem az életkörülmények kényszerítő alakulása hoz. E munka során ugyanannyi támogatásra, megértésre, szigorra és szeretetre volna szükség hivatali szerveink részéről, mint amennyit jelenleg pedagógusaink fordícanak a cigánygyermekek nevelésére. 61
