Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - Virágh József: Két vers - Benkő Attila: Szemed születése (vers)
BENKŐ ATTILA VIRÁGH JÓZSEF KŐBŐL CSILLAG fától fáig faltól falig homlokodtól homlokomig pengés szelek hangoskodnak ki mondta hogy kapaszkodjak más karjába deres ágba derekadnál a szoknyádba ki akarta tied vagyok melleiden tüzet rakok a kezemtől a kezedig kőből csillag fényesedik ez is remény ez is vigasz mint egyetlent szorítalak HAVASON NŐTTÉL FEL hajnali estéli harmatban fürödj meg tépnek fuldokolhatsz borulhat derülhet szépségessé váljon ki nem menekülhet bokázhatsz előtte könnyű szél a mátkád miféle havason nőttél fel virágszál SZEMED SZÜLETÉSE Kezdetben volt a vak világtalan világa. Aztán kigyúlt a nap, de senki sem csodálta. Megszülte hát az ég a földet és a holdat. Lángolt a nap, de még, hiába, nem ragyogtak. Arcát még senki sem látta, de mozgolódni kezdtek a végtelen parányok milliói. Éjjel vak csillagok szurkálták a sötétet, mikor hajnalodott, a föld már lázban égett. Délben durva kovák szikráztak izgatottan, csurrantva aranyát mászott a kő a porban. Égő-piros torok mélyéből üvöltöttek: vaklángú viharok szántották fel a földet. Aztán elmúlt a nap teremtő tombolása. Izzó szem bogarak meredtek a világra! 32
