Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 5. szám - Kiss Benedek: Három vers

MINDEN ÚT VÉGÉN

Erjedt,

őszibarackillatú este, megdörmögi egy repülőgép, egy vonat keresztülrágja — zuhan a sorompó mint a balta.

Sajgó nyakadat kend be krémmel, két gondtalanság sajgat, de jól van így, s én is, ki ajtót tárok minden emberi gondnak.

Én is, ki ajtót tárok a gond előtt, vagyok bár jégverés magamnak is:

barbár betölthetetlenségem lemondás aszályában kopog, dörög.

S az utak, amiknek végéig értem jóllehet, be sosem jártam egyet is, az utak utánam másznak, rám hurkolód- nak, s van-e út, aminek végén nem álltam?

Ott is születtem: minden út végén. Makogj, Európa, szép selyemmajom! Pattogjatok csak, szép selyembolhák! Minden sorompó mögöttem szökik fel és csapódik!