Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - Veres Péter: Kiadatlan jegyzetek
szilárdult, saját szelekciós — kiválasztó — rendszere alakul ki, és azon keresztül olyan vezetők kerülnek az élre, akik a mozgalom céljának — jó, ha nem öncéljának — legjobban megfelelnek. Ez persze veszélyes út, de ha egy mozgalom a népben és a történelmi adottságokban gyökeredzik, akkor önmagában mindig megújul és megújítja szelekciós rendszerét is, vagyis a folyamatos önreformálás útján halad tovább. Amelyik mozgalom nem ezt csinálja, az megkövesedik, s ha sokáig élhet is, de végül elpusztul. * A halhatatlanság vágya a közéleti emberekben, írókban, művészekben, tudósokban, államférfiakban túl erősen uralkodik. Az ember szeretne kiáradni önmagából, téren és időn erőt venni. Ez rendben van, de nem érdemli meg a halhatatlanságot, aki elfelejtkezik róla, hogy az embereknek, a millióknak nincs ilyen magas becsvágyuk. Azok rövid életükben boldogok szeretnének lenni. Ez ugyan illúzió általában, de aprópénzre osztva komoly valóság. Ezért a bölcs kormányzás „dialektikájához” hozzátartozik, hogy az embereket nem helyes szüntelen hajszolni a mi halhatatlansági céljaink felé. Jó nekik pihenőket is adni, mert az örökös hajszában a pihenés is boldogság. De vigyázni kell, a pihenés át ne menjen öncélú élvezetbe, a pihenésből és a szórakozásból „hedonizmus” ne legyen. Mert minden társadalom, amelynek az életszemlélete az élvezetekre irányul, elveszett társadalom. A polgárság Nyugaton már éppúgy menthetetlen, mint keleten a feudálisok. De Nyugaton a kispolgárság és a munkásság is rossz úton jár; a hedonizmus a halál útja. A másik véglet, ha az emberállatnak nincs pihenése, és nem tud játszani. * Szellemileg egyenértékű emberek között, ha hatalmilag egyenrangúak, nagyon sokszor keletkezik — minden okosságuk, műveltségük, sőt bölcsességük ellenére— kibírhatatlan ellentét a dolgok intézése közben. A becsvágyó személyiség harca, a vélemények harca, a gondolatok harca bonyolult képletet adnak a kívülállónak. A népek rendesen nem értik és elhiszik az újságírók elkenő hazugságait, a történészek azt hiszik, hogy értik, és sokszor meghamisítják a történelmet. Példákkal tele van a világ- történelem. De hogyan lehetne rajta segíteni? Az egy ember vagy egy rang — király — abszolút tekintélyével? Nem. * A vilmosi Németország, ez a dolgos népű és gazdag birodalom túl sok buta és úrhatnám vagy uralkodáshoz szokott embert nevelt fel a hatalmas hadseregben, közigazgatásban, rendőrállamban. A weimari köztársaságban ezek a szemétdombra kerültek. Dolgozni nem tudtak, nem szerettek (a munkához gyerekkorban kell hozzászokni). Az ilyen pretoriánus és veterán csürhe még minden birodalmat tönkretett. Lásd Rómát is. Hitler, Rohm, Göring stb. ugyanazok, mint Galba, Otho és a többiek. Az volt a bajuk, hogy a legőrültebbeket választották meg vezérnek. * Csábító gondolat. Meg kellene írni egy igazi, nagy államférfi, egy alkotó forradalmár portréját és belső gondolatvilágát az uralom és az ünneplés, sőt már a kultusz idején. Azt is, ahogyan önmagán keresztül gondolkozik minden dologról, azt is, ahogyan 36
