Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - HORIZONT - Gál István: Magyar népzene első hangjegyes közlése Angliában, 1839-ben
GÁL ISTVÁN Magyar népzene első hangjegyes közlése Angliában, 1839-ben 1839 tavaszán a londoni Albemarle Street könyvkirakatában, a kontinens iránt akkoriban leginkább érdeklődő, ma is viruló nagy angol könyvkiadó cég központjában, John Murray-nél két hatalmas kötetben megjelent az eddig legtökéletesebb angol nyelvű ismertetés a magyar államról, a magyar népről és a magyar művelődésről. A könyv címe: Hungary and Transylvania, with remarks on their condition, social, political, and economical. (Magyarorzság és Erdély; társadalmi, politikai és gazdasági helyzetükre vonatkozó észrevételekkel.) A címlap még G. E. Hering illusztrációit hirdeti és Dante Magyarországhoz intézett híres sorait idézi. A könyv szerzője John Paget, az angol irodalomban addig ismeretlen név. A több mint ezer oldalas mű az egykorú angol folyóirat- és napilapirodalomban olyan széles körű sajtót kapott, mint addig még semmiféle Magyarországgal vagy Kelet- Európával foglalkozó mű. Sikerére jellemző, hogy 1842-ben csaknem teljes szövegében megjelent németül Lipcsében (Ungarn und Siebenbürgen. Aus dem Englischen von E. H. Moriarty); második német kiadása már 1845-ben, míg második angol kiadása 1850-ben, és amerikai angol kiadása Philadelphiában 1855-ben jelent meg. A változatlan lenyomat azt jelenti, hogy az angol, a német és az amerikai tudományos körök, de a széles olvasóközönség is azt az eredeti szöveget óhajtotta látni és birtokolni, amelyet a szerző első kiadásában örökített meg. Valóban, a reformkori Magyarországnak nehezen képzelhető el tökéletesebb tolmácsolása. A magyar reformkor egyes nagyjai maguk járultak hozzá nemcsak a szerző lelkiismeretes tájékoztatásához, de szövegének pontos fogalmazásához is. Aki az angol mű második kötetét kinyitotta, meglepetve találkozott a 21—36. oldalon magyar kottákkal, alattuk magyar népdalok eredeti magyar szövegével, ezek angol fordításával, sőt érdekes észrevételekkel a magyar nemzeti jellem és a magyar népzene összefüggéseiről. A további kiadásokban csak annyi változtatás történt, hogy az 1855-i ki ben az eredeti II. kötet 1. fejezete az új kiadás első kötetének utolsó fejezete lett, és itt a magyar népzene kottái az 510—517. oldalon találhatók. A két német kiadásból mind a népdalok szövege, mind azok hangjegyei elmaradtak — nyilván fordítási nehézségek miatt. A magyar népzene ilyen pontos közlése idegen nyelvű kiadványban rendkívül korai; Angliában mindenesetre a legelső; a legközelebbi, hozzá hasonló, de vele nem egyenrangú kísérlet Korbay Ferenc dalkiadványa a századfordulón; valójában azonban a Bartók-féle „Erdélyi népdalok” 1924-i oxfordi kiadványáig nincs hozzá foghatóan hiteles és szakszerű közlés. * Paget a magyar nemzeti jellem és a magyar népzene általa megfigyelt összefüggéseiről a következőket írja könyvében: „A magyar jellem egyedülálló keveréke a megrögzött passzivitásnak és melankóliának, és a lelkesedésre való nagy fogékonyságnak. A magyar ember lépése lassú és kimért, arckifejezése elgondolkodó, beszédmodora tiszteletet parancsoló és méltóságteljes; de ha egyszer tűzbe jön, nagy meggondolatlansággal tör előre, amelyből ellenségei azért gyakran megérzik az energiát. Ha sikerül valami, a legmértéktelenebb örömnek adja át magát; de ünnepélyes magatartását hiába keressük, ha tüzes bor gyújtotta lángra ékesszólását vagy örvénylő tánc forgatagában szédül révült elragadtatásban. Csodálatos, mily tökéletesen megnyilvánul nemzeti karaktere népe muzsikájában. Semmi sem lehet szomorúbb és panaszosabb, mint a legtöbb magyar népdal kezdete. Közülük is az egyik legjellemzőbb a „Rákóczi”, a Rákóczi-kor forradalmi korszakának indulója, nevét is róla kapta. Ahogy ez gyakran megtörténik forradalmi dalokkal, ez lett a nemzeti dal. Hiába, magam is mindig ellágyultam, ha a közelmúlt elnyomása került szóba, vagy könnyeztem a honfibú fölött érzett rokonszenvemben. Amikor a ritmus meggyorsul, az az érzésem, a harcias bárd átváltotta hangját bátorításra, mintha csak hallgatóságát olyan lelkesedésre akarná föltüzelni, hogy az a lelkesedés egyszerre határozott cselekvésre, talán még vad kilengésekre is csapjon át. Itt adom a hangjegyeket, ahogy azokat nekem elküldték, de komolyan aggódom, hogy civilizáltabb muzsikusok kezén sokat fognak veszíteni abból a féktelenségből és erőből, amely olyan varázslatot kölcsönöz nekik, amikor a cigányzenekarból kirobbannak.” Paget ezután így folytatja: „Bár a magyarok maguk alig nevezhetők muzsikus népnek, és bár a zene mint művészet nem áll túl magas fokon az országban, mégis azt állítják, hogy a magyarok rendkívül fogékonyak a zene hatására. A költészet testvérművészete, a zene mindig is és ma is nagyonis nagy becsületben állt és erősen kultiválták. A magyar tánc, amikor a parasztok járják, általában verses szövegek kíséretében zajlik, nem egyszer ott frissiben születve és valamely már ismert népdal melódiájára. Brassai úr Kolozsvárról volt olyan kedves, hogy rendelkezésemre bocsátott több ilyen népdalt, ahogy azokat ő maga egyenesen 48
