Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - Takács Imre: Négy képeslap (vers)
TAKÁCS IMRE Ncßv/ képeslap Láttam hószobrokat. Láttam az északi szelet megdermedve a vasút mentén. És láttam gyönyörű lányt — lassan átalakulni hópehellyé. Láttam hóembereket, hólányokat, hóasszonyokat és hóbabákat. Ha érzékeny fényképezőgépem lenne nekem, föltámadna bennem a művész, talán újra . . . ... de így már csak magamnak tudok látni, és csak neked. irigykedni tudtam csak öt napon át. Azokra, akik kimondják: fölkelt a Nap. Majd azokra, akik semmit se szólnak. Legvégül azokra, akik már irigykedni se tudnak: a halottakra. Kötelességeimből futottam ki, hogy keressek, találjak végre emberi szót. Aztán az emberek elől kellett menekülnöm, mert csak ez a tér az igazi: arc és papír között. A legszörnyűbb, amikor a lelki betegség ülepszik rám. Ilyenkor tisztán látom a gyönge kovásztalajú kiskerteket, és ahogy egy tonnás bika tapossa őket sorban, dagasztva terméketlenséget a termékenyből. * Most csak a völgyben tudnék sírni — két emlőd között. Most csak öled melegében tudnám a sírást felejteni! 1970. 1. 3.
