Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 3. szám - HAZAI TÜKÖR - Varga Mihály: Éjszakai utazás

— Nem tartozik magára! — így a mogorva nővér.

— Nem hát — mondom. — Cikket írok magukról; majd beleírom, hogy milyen mérges volt.

— Összetépném az újságot, ha látnám. (Ezt el kell hinni, úgy mondja.)

— Tévét sose néznek?

— Nem.

— Mozi, bál, presszó?

— Presszó néha, délelőtt. De minek?

*

Kabátok, táskák, sálak, kesztyűk, újságlapok: csak úgy odadobva minden. Üres tekintettel ablakon kibámulók, löttyedt testtel magukban üldögélők. Egymáshoz átkia- bálás sztereotip félmondatokkal. Bamba ásítás, céltalan lötyögés, egymás ugratása.

A hangfoszlányokra figyelek, értelmes mondatokat próbálok összerakni a szavak özönéből, de hiába.

Az arcokat, mozdulatokat nézem, következtetni akarok lélekre, jellemre, sorsra, életfelfogásra.

Elkedvetlenít a káosz. Mikor tanítjuk meg az embereket okosan élni, az idejükkel gazdálkodni? És ki tanítja meg őket? S míg Ceglédbercelről, Albertírsáról járnak be Pestre, addig lehet-e?

*

— Mondja el egy napját.

— Reggel kelek; reggeli, öltözés, ez-az, mindenféle apró munka a ház körül, jön a dél, indulás az állomásra. Utazás, kettőtől munka, tízkor lelépés, utazás vissza, aztán gyalog két kilométert, mosdás, fekvés; és aztán élőiről, ugyanígy.

— Mióta?

— Három éve.

— A szakmája?

— Sofőr.

— Mikor olvas?

— Mit?

— Könyvet.

— Azt nem.

— Mit?

— Ludast. Meg Estit.

— Mást: könyvet, folyóiratot nem?

— Minek?

Jóképű fiú, hatszázforintos cipő, táskarádió, nagy ezüstgyűrű. Nem kérdezi, miért faggatom.

— Udvarol?

— Hogy érti ezt...?

— Hát, hogy jár-e lánnyal.

— Igen.

— S ő hol él?

— A Balaton mellett.

— Jó messze!

— Legalább nem unjuk meg egymást.

— Leveleznek?

— Nem.

61