Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 3. szám - Bata Imre: Nyelvbölcseleti fragmentumok Németh Lászlónál
Mert a magyar nyelv öntudatlan. Öntudatát fölébreszteni: az archaikus rétegeket moccantam, ez volna a célja, s e célt az összehasonlítás révén érheti el. És ahogy a funkcionális szemlélet alkalmazása a strukturalizmushoz és a szemiotikához vezeti, az összehasonlítás kifejezetten a nyelvtipológia szükségének felismeréséig bátorítja. Azért akarja összevetni a nyelveket, hogy a szerkezetek közös mélyén fölfedhesse a nyelvalkotó geológiai erőket. Átnézett — vallja — sok összehasonlító nyelvészeti munkát, de a magyar összehasonlító nyelvészet nem azt adta, amire kíváncsi lett volna. A nyelvészetnek van alaktana, de nem találta a nyelv alkattanát. Megismerte a nyelv történetét, de hiányolta a nyelv „szellemtörténetét”. „A szenvedélyt nem lehet igazolni—írja—, megpróbálom védeni. Miféle szenvedély ez! Ha szétnézek és rokonait keresem, balján a botanika áll, jobbján a kritika; virágok és költők nyelvészete” (i. m. 157). Égyetemre a húszas évek elején kerül. Eredetileg bölcsésznek indul, de a bölcsészeti kar szellemi állapota láttán riadtan menekül az orvosi karra, ahol sok sivár mesterember és iparos közt mégis találhat tudóst, akinek előadását hallgatni szellemmozdító. Korányi Sándor előadásaira négy féléven jár szorgalmasan. Ezeknek az óráknak saját bevallása szerint íróként is igen sokat köszön. Egyetlen — és szabálytalan! — szaktanulmánya, az Új szempontok a status praesens felvételéhez, ugyanúgy Korányi eszmevilágát és módszertanát tükrözi, mint első irodalmi esszéje, Az Ady-vers genezise. Amit Korányitól tanult, azt alkalmazza az Új szempontokban. Minden kóreset individuális, s a rengeteg egyéni eset konkrét leírása, földolgozása: rendszerezése, összehasonlítása termékeny általánosításokhoz vezet. E szemlélet funkcionális, nem elszigetelt jelenségeket vizsgál, az egészet nézi. Nem a részelemet figyeli, hanem az egész működését. Ez az alkattan, s ezt az elképzelést és metodikát érvényesíti Németh László Az Ady-vers genezisé-ben is. Ady verselése föltűnően individuális. E líra analízisében tehát kiáltón kínálkozik azalkattani módszertan érvényesítése. Adynál kezdettől átüt az agyonhasznált jambuson az egyéniség. A vers genezise: az átütések szoros nyomonkövetése, a jambust áttörő majd át is alakító ritmusösztön működése eredményeinek időbeli leírása. „A versforma az alkat irodalmi grafikonja. Ez a grafikon más íróknál finom rezgésvonalú, nehezen értelmezhető. Adynál nagy hullámú, földrengésszerű lökésekkel jelzi alkati öntudatosulásának egy-egy mozzanatát . . . Adynál az alkat mélyéből feltüremkedő geológiai erőknek a versvonal új és új gyűrődése felel meg” (Kiadatlan tanulmányok I, 11). Az alkattani, funkdtonális szemléletet érvényesíti Németh László nyelvtémájú esszéiben is. Minél karakterisztikusabb jelenségkomplexushoz akar itt is jutni, mert így gondolja, hogy közelebb jut mindahhoz, ami a nyelvben kollektív és általános. Ez viszont Németh László gondolkodásmódjának szerves mivoltára, egységére mutat, mely egységnek és szervességnek az eredetét Korányi orvosi szemléletében találjuk meg. Szép esszé emlékezik Korányira 1931-ben. „Sivár egyetemi vendégéveim vigasza volt az a négy félév, melyen át az ő belgyógyászati előadásait hallgattam. Derék orvosiparosok közt egy nagy szellem. Azontúl a felépítésnek rendkívüli művésze” (A minőség forradalma V—VI, 95). Nem bajlódott a tizenkilencedik század orvostudománya a folyamatok bonyolult dialektikájával. Az elszigetelt jelenséget látta. A kórtan a kórboncnoké volt. A vese boncolható szerv pusztán, de véletlenül se működésében lett vizsgálat tárgyává. Korányi szemléletének jelentősége, hogy a részletet visszahelyezi összefüggésébe, az elemet funkciójába. A betegséget az életműködés részeként vizsgálja. A részletet az egész felől pillantja meg, s így tartja rajta hosszan vizsgálódó tekintetét. Az élettan szimultán játékosként lépett a kórtanba, ahol a szimultán biológia szerinte nélkülözhetetlen. Korányi értékelése Németh László egyik legértékesebb fölismerésének következménye. A tudománytörténet jelentőségéről van szó. A természet- és a kísérletes tudományok történetének a szellem- történetbe vezetéséről. Avagy visszaviteléről az egyetemes szellem történetébe. Németh László tudománytörténete nem életrajzok sorozata és nem események leírása. Nem az egyes tudományok és szakok lineáris levezetése, hanem a fölmerülő problémák és megoldásuk rendje. Ez a tudományhistória problématörténet. Miként keletkeznek a kérdések, s a megoldások hogyan vetnek föl új problémákat. S ez a tudománytörténeti látásmód is alkattani foganású, azaz funkcionalista. A problématörténeti szempont érvényesítése — könnyen belátható — individualizálja az egyes tudomány történeti anyagát, az anyag jellegét adja ki. Ám ez a jellegkiugratás és individualizálás összefüggések és általános törvények fölismeréséhez vezet. A konkrét tudomány kitűnő jellege, különbözése generális elveket és kapcsolatokat derít fel. A tudományok története ilyenképp határaikhoz visz, s a határterületeken keletkezett problémákhoz, ahol egyben az új tudományszakok képződnek, amint ez különösen meglátszik épp századunkban. Korányi orvostörténeti helyének kijelölése problématörténeti eredmény. Jelentőségének belátása az alkattani elvet, a funkcionalista metodikát eredményezi Németh László gondolkozásának egyetemében. Mikor aztán később, már a vásárhelyi korszakban — tanítás okán — az élet definícióját keresi Németh László, Szent-Györgyi Albert egy esszéjére hivatkozik. És hiába telt el évtizednyi idő a Korányi-emlékezés és a Szent-Györgyit idéző jegyzet születése közt, most is a Korányi adta elképzelés elevensége és érvénye élteti a természettudós gondolatait elemző író-pedagógust. Szent-Györgyi két mondata meghökkenti. Az egyik, miszerint az élet mibenlétére kérdezésnek nincs értelme a természettudós szemében, s a másik, hogy Szent-Györgyi is elvállalja azért, hogy olykor ilyen 43
