Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - Ördögh Szilveszter: Kínlódások
ÖRDÖGH SZILVESZTER Kínlódások Mi a szomorúság? Mért szomorúak az emberek? Mert ősz van? Mert érzik, tudják öregségüket! Mert kevés látszat hiteti el velük létük értelmét! Mert gyöngék és lemondanak önmagukról? Elfeledik embervoltukat? Miért szomorú egy fiatal? Miért vagyok szomorú?! * Olyan a kor, hogy a szellem és a test diszharmóniába jut. Ellenére van egyik a másiknak. Például a szellem — hisz teheti — hamisan, csalfán szolgálja a testet, s így a test ideológizálódott, immár filozófiája van. * Mindig, ha agyam és idegeim (testem és lelkem) úgy összerezonál, hogy sem mozdulni, sem mozdulatlannak maradni nem tudok, akkor úgy érzem, hogy világrengetőt lennék képes alkotni. De mert mozdulni sem tudok, s ugyanakkor elmerülök az alkothatni tudás misztikus gyönyörében — hát hagyom elszellenni a múzsát, békül a haragom, emlékeim sorába beépíti agyam a történteket (ott aztán a részlet nagyszerűsége elvész) —, s magam is szabadulni akarván a fájdalomtól (hisz őszintén nem akarhatok tetszelegni vagy mazochisztikusan élni vele, belőle) — elmúlik minden —, s kivételesen, mint most is, marad néhány sor. * Sok nagy embernek — akik akartak, aztán hittel vagy hitetlenül beléhaltak sorsukba — már jó. Jó Villonnak, jó Descartes-nak, jó Balzacnak, jó József Attilának. Áldozatuk máglyáról fölfelé szálló füst. És ez a látvány szép még ma is nekünk. *
