Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 2. szám - SZEMLE - Somogyi György: Végh Antal: Aranyalma

fejlődés, mely megalapozatlan vagy kevés realitást tartalmazó elképzelésre épült, s amely károsan hat vissza most a köztudatra: ez a kép villan elénk az indításkor. Valóban, lelepleződnek emberek, vezetők és beosztottak, fény derül „milliók eltűnésére”, bosszankodunk és nevetünk egyszerre az ésszerűtlen kapkodásokon, építkezéseken, a laza munkafegyelmen, a rossz munkaszervezésen, mégsem ezek dominálnak, hanem a bányák fejlesztéséért végzett erőfeszítések, a bányászok helytállása, a város vezetőinek szívós küzdelme az egyre növekvő, de egységes képet mégsem mutató városért. Az író szigorúan ragaszkodik a tényékhez. Először a város történetét rajzolja meg tömören. A 45 előtti korra csupán néhány oldalt szán, nem részletezi a nyomort, később úgyis felidéződött ez a különböző feltételek, tényezők, személyek alaposabb megvilágításakor. A valóban korszakos fordulatot hozó felszabadulás utáni évekről nyújt alapos és eleven, színes képet. Szól a „megbolydult hegyoldalról”, az egyre emelkedő illuzórikus termelési tervszámokról, ame- leket legtöbbször meg sem közelítettek, ír a „nagy Komló ábrándjáról”, az elkészített három tervtanulmányról, arról az időről, amikor átgondolt alapterv híján kezdtek a bánya- és városépítkezéshez. Csoda, hogy ezek az építkezések összezavarodott ütemtervek szerint folytak? Szól az író az 56 utáni helyzetről, a nyomortelepek csökkenéséről, a javuló keresetekről, az újabb beruházásokról, majd az 1963-as fordulatról, amely egyet jelentett a „nagy Komló ábránd” feladásával, majd napjainkról, a régi és az új Komló arculatának ösz- szevetésével.

A három bánya története (A Béta-, a Kossuthés a Zoboki-bánya) képezi a mű gerincét. Ezek Komló ütőerei. Régi napjainkat is felidézi. A város vállalatainak elemzése során megtudjuk, hogy Komló ipari üzemeinek termelési értéke évi egy- milliárd forint, és még ezt a kicsi összeget sem Komlón könyvelik el. Joggal nevezik a várost — írja Moldova — a „kirendeltségek városának". Helyi központú vállalat mindössze négy működik a városban. Közülük a legnagyobb a Helyiipari Vállalat. Sok részlege van, hisz Komlón majd két évtizedig ez volt a jelszó: „Szocialista városban szövetkezet nem működhet, csak vállalat!”

Két különösen megdöbbentő fejezete van a könyvnek: a hátföldi cigánytelep életét megrajzoló, és a város kulturális életéről szóló, amelyből kitűnik, hogy Komló még nem bábája a kultúrának. Alig néhány kivétel említhető, a kórusvezető, aki talán egyedül mondhatja el, hogy jelentős eredményt ért el, s talán éppen az ő példája lehet serkentő, ösztönző. Ezért fejeződött be vele, az ő munkája ismertetésével a „komlói helyzetjelentés”, minden hatásos vagy összegező mondatot elhagyva.

Helyzetjelentés, mégpedig valós, élő „adás” a Tisztelet Komlónak! című Moldova-könyv. Jó szerkesztés, kiművelt stílus. És biztos alapállás. Nincs elhamarkodott vélemény. Egy kérdésről nemcsak a dokumentumok: a végrehajtók és az irányítók is vallanak. Sokszor egymásnak ellentmondóan, de az összevetésekből látható a lényeg. És ez a fontos. így teljesíti az író a maga elé tűzött célját: híradással lenni az ország más és más tájáról, hogy segítsen felfedezni nekünk — Magyar- országot.

SOMOGYI GYÖRGY

Végh Ah fal: Arani/alma

Az aranyalma a gazdagság, a csillogó jólét megtestesítője a mesében. Mi meg nem történik érte! Királylányok hattyúvá válva csennek belőle, királyfiak s elszánt legények életüket teszik kockára, pedig ha megszerzik, ki tudja, mennyi bajnak, rossznak néznek elébe. A Végh Antal új novellás- kötetének borítólapján tündöklő aranyalmafa a fekete háttérbe olvadva valahogy ezt a kettősséget sejteti: a drága almát, a szatyor pénzt hozó almát — és a gondot, a törődést, a fejfájást, „ha a nyakamon marad, mi lesz velem?” S mivel tudom, hogy a novellák — akár eddigi írásai — a szabolcsi tájról szólnak, a szabolcsi emberek sorsát idézik, ez a kép a megélhetésért s a gyarapodásért folyó kemény, szívós emberi munkát is szimbolizálja.

Keményen dolgozó, kevés szavú, nehéz sorsú embereket idéznek a novellák. Olyanokat, akik munkájukon kívül alig is figyelnek másra, csak azzal törődnek, bármilyen keserves legyen is az, amit csinálnak, amit éppen el kell végezniök. Az idő, a történelem szinte észrevétlenül vált át fölöttük, inkább szenvedői, kiszolgáltatottjai a politikának, 45 után is, és nem tudatos formálói, tevékeny közreműködői az új világnak (Anna feketében, Vizit, Aranyalma). Úgy tűnik eddigi írásaiból, Végh szívesen fordul a periférián élő emberekhez, kedvenc színtere a faluvég, a tanya; az elesett, az ősi, jobbára primitív szokásokhoz ragaszkodó emberek a hősei (Feruka, Faluszéli Jóska).

Már a „Nyugtalan homok” novellái jelezték, későbbi regényei igazolták, hogy Végh szociográfiai körültekintéssel jár az ismerős szabolcs- szatmári tájakon: nem elégszik meg a különös, periférikus helyzetekkel, problémákkal; a jelenségek mélyére igyekszik ásni, a különös helyzetek, kapcsolatok okait kutatja. Ezért „életszagúak történetei”, ezért érezzük az Aranyalma legtöbb írását is jellemzőnek a városszélen, a faluvégen, a tanyán élő emberekre. Az öregre például, aki a begyűjtőket viszi, s „nem tudja, hogy kik ezek, csak annyit tud, hogy begyűjtők, vinni kell ma őket a fogatával tanyáról tanyára. Mit csináljon? Viszi. Papír jött tegnap a tanácsházáról; nem lehet okoskodni.” Nem figyeli hát őket, arra gondol, hogy neki cukorrépát kéne hordani, és nem gub93