Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Szociográfiai konferencia Kecskeméten. Székelyhídi Ágoston: A mai magyar szociográfiai irodalom útjai és kérdései (előadás)
eredményesebben formálják. Azaz: formálhatnák. Mivelhogy ebbe az iskolába sokkal kevesebben járnak, mint amennyinek járnia lehetne, járnia kellene. Tehát meg nem felelést látok a szociográfiai irodalom értéke és értékelése, társadalmi hasznossága és gyümölcsöztetése, szerepe és fogadtatása közt. Úgy tetszik, eljött az ideje, hogy a szociográfiai irodalom kérdéseinek körét ennek a viszonynak, ennek a nem kielégítő viszonynak a szempontjából vizsgáljuk. Ez a cél és fölfogás inkább a problémák kiemelését és elemzését teszi szükségessé. Azon csomópontok megvilágítását, melyekben a meg nem felelés okai és következményei mintegy összesűrűsödnek. * Ezek után nyilvánvaló, hogy nem irodalomtörténeti áttekintésre vállalkoztam. Bizonyos jelenségeket és problémákat körvonalazok, bizonyos összefüggéseket és ítéleteket fogalmazok meg. Olyanokat, amelyek napjaink szociográfiai irodalmát jellemzik, amelyek napjaink szociográfiai irodalmára vonatkoznak. így elkerülhetetlen a kiemelés és az általánosítás, illetve a szembeállítás és az egyértelmű állásfoglalás. Következésképpen a kiegészítés és a vita. Biztos vagyok benne, hogy ez a vita alapvető és közös szocialista és nemzeti érdekeinkért, benne a szociográfiai irodalom értékeiért folyik majd. Nem is lehetséges másként. Hiszen a szociográfiai irodalom a szocialista mozgalom édesgyermeke volt és maradt. 2. Ezzel elérkeztünk az első problémához, melyet így körvonalazhatnánk: a szociográfiai irodalom és a mozgalom kölcsönös viszonya. Történelmi tény, hogy a szociográfiai irodalom zöme és java a baloldali mozgalmakat támogatta az ellenforradalom, a nacionalizmus és a sovinizmus, a fasizmus nehéz korszakában. Irodalomnak és mozgalomnak sajátos viszonya alakult ki akkor. Az irodalom ugyanis — beleértve az újságírást — a mozgalom megjelenési formáinak és tevékenységének nagyobb részét jelentette. Nem csupán együtt éltek, de úgyszólván egyek voltak. Merítettek egymásból, meghatározták egymást, igaz testvérként támogatták, egyengették a másik lépteit. Kölcsönösségüket a mozgalom új és új történelmi helyzete formálta át elsősorban. A hatalom részleges, majd teljes megragadása után a mozgalom szerkezete és jellege megváltozott. A kommunista szárny és a hozzá legközelebb álló körök vették át a vezetést, és ez a vezetés immár azonos volt a hatalommal. Utólag tisztán láthatjuk, hogy nem a hatalomra jutás puszta ténye hozott szöges fordulatot ama viszonyban. Sokkal inkább a hatalom gyakorlásának bizonyos módszerei és eszközei. Egyrészt, hogy a nemzétközi kommunista és munkásmozgalom nagy elveit, történelmi fontosságú stratégiai céljait sok ponton fölcserélte taktikai meggondolásokkal, másrészt, hogy a proletárdiktatúra megtorló és elnyomó funkcióját indokolatlanul széles körben érvényesítette a parasztsággal és a munkássággal szemben is. Megsértve így a nemzetközi mozgalom, a dolgozó osztályok, a nemzet alapvető érdekeit. Ez volt a valóság. Azaz: ez is része volt a valóságnak. Hiteles szociográfiai mű ennek ábrázolása nélkül nemigen születhetett volna; nem is született. Mert az a vezetés gyakorlatilag — sok esetben elméletileg is — megszegte a hatalom funkciója és mechanizmusa, a stratégia és a taktika közötti összefüggés törvényeit. Olyan helyzet alakult ki, ahol a hatalom mechanizmusa azonosnak számított a funkcióval, a kommunista párt és mozgalom taktikai meggondolásai egyenértékűnek tetszettek a stratégia nagy alapelveivel. Ez a téves gyakorlat és ez a hamis tudat útját szegte a valóság hiteles föltárásának, mégin- kább a vélt és a valóságos érdekek szembesítésének. Tehát többek közt a szociográfiai irodalom kibontakozásának. Figyelemre méltó tanulságokkal járt a hajdani harcostársak viszonyának ez a rossz és elkerülhetetlen változása. Tanulságait az új szakasz új viszonyai erősítik meg igazán. Az 1950-es évek végétől napjainkig a szociográfiai irodalom emelkedő és szélesedő úton halad. Annak következményeképpen, hogy az őt meghatározó mozgalmi, politikai, hatalmi környezetben fokozatosan helyreálltak és heiyre- állnak a stratégia és a taktika, a politikai és hatalmi funkció és mechanizmus összefüggéseit szabályozó igazi törvények. Történelmi bizonyíték ez arra, hogy a valóságföltáró, társadalmi érdekeket kifejező, politikailag is minősítő szociográfiai irodalmat nem általában a mozgalom, nem általában a politika, nem általában a hatalom gátolja vagy éppen sorvasztja el. Létét az említett tényezők működése, jó vagy hibás működése befolyásolja. Ez az első tanulság. Hanem éppen az utóbbi évtized vitái jelzik, hogy a konfliktusok egyéb forrásaival is számolnunk kell. Azokból a vitákból hámozhatjuk ki őket, amelyek Csák, Fejes, Galgóczi, Mocsár, Sánta, Márkus, 5 Forrós 65
