Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - Köves József: Hosszabbítás után (novella)
9. — Te vagy az, Cserháti! itt Dorogi beszél, igen, Igen, én vagyok, Dóri .. . csak annyi, hogy nagyon sürgősen beszélni akarok veled... igen, most, azonnal, azonnal, a Fekete Bárányban! jó, máris indulok ... két hatalmas tölgyfa alatt, árnyas asztalnál ültek, sört rendeltek, Cserháti ivott, Dorogi szótlanul nézte a ráncos arcon fölfénylő fehér habot, éppen olyan őszszínű, mint Cserháti haja, gondolta; a szakosztályvezető lecsapta a korsót a bádoggal bevont asztalra, kezével megtörölte a száját, — hát most mondjad! —sóhajtotta elégedetten, Dóri az asztal szélét kapirgálta, nehezen tudott csak belekezdeni; magyarázattal kellene először . . . — gondolta, de nyomban rájött, hogy fölösleges a magyarázat, Cserháti nem filozófus és nem lélekbúvár, nem is ért semmihez afutballon kívül; végül elszántan azt mondta hát: — tudod, átjönnék hozzátok ősztől, ha még . . . Cserháti hátradőlt a széken, meglepetést színlelt: — és a Diadal? — kérdezte kiadnának? — persze hogy ki ..., — legyintett Dorogi, s nyomban visszahőkölt: ezt kár volt mondania, s igaza lett, mert Cserháti utána mondta: — persze, hogy kiadnának . . . elhallgattak, Dóri lehajtotta a fejét, s ugyanezt tette a másik is, — ti hívtatok tavaly — mondta Dorogi, de érezte, éreznie kellett, hogy csak szalmaszálmondat ez, nem érv, — igen — kapott a szón Cserháti —, tavaly még hívtunk, Dórikám ... de most már ... — elfordult, a száját harapdálta, aztán erőt vett magán, s kettőzött lendülettel csapott le Dorogira; — igen, ne is haragudj Dóri, nem bírsz két félidőt. . . nagyszerű vagy, klasszis vagy, páratlan tehetség, de csak negyven percig vagy már addig se ... a mai megterhelés, ugye, a te korodban . .. várj, Dóri, ne rohanj el! Dorogi kitámolygott a vendéglőből, üres és szürke volt minden mint a külvárosok novemberben, s a gondolatai is elszálltak a semmibe; lassan baktatott a keskeny járdán és kívülről hallotta saját lépteit, — legjobb lenne megdögölni,— motyogta —, s a léptek is ezt visszhangozták koppanva: ,,dögölj meg, dögölj meg . . .” Később leintett egy taxit, a sofőr megállt, s kihajolt az ablakon, — hová uram! — kérdezte; Dorogi gorombán felmordult: — akárhová; a sofőr nyelt egyet; látszott, hogy erősen gondolkodik a furcsa válaszon; — na, jön uram, vagy nem? — kérdezte végül türelmetlenül; — nem tudom — felelte Dorogi; — pimaszkodik? — csattant fel a vezető, — lehet; — a taxisofőr fölrántotta az ajtót és kiugrott: — ne szórakozzon velem, mert szétverem a fejét! — mellkasát kifeszítve belebámult Dóri arcába, aztán meglepetten és tisztelettel azt kérdezte: — maga Dorogi kettő a Diadalból? — az voltam —felelte Dorogi, és beült a hátsó ülésre, — tudja mit?, mégis vigyen ahová akar . . . 15
