Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Fekete Gyula: Éljünk magunknak?
hivatásának! Csak az észnek van köze hozzá, a szívnek semmi. Váltogatni fogja a barátait! Meg fogja unni (nekem elhiheti). Szépen hangzanak a jelszavak, de ami mögöttük van, oly kevés, oly talmi! Pontosan ahhoz kevés, amit Ön óhajt: a boldogsághoz. Egy volt egoista antianya, Bpest, II.” „Abszolút antianya” „Eleinte nem akartam hozzászólni, mert valóban meddőnek látom a vitának azt a részét, amely a kölcsönös meggyőzésre irányul. Ez lehetetlenség, semmiféle vita nem fogja a gyermekelleneseket gyermekkedvelőkké tenni, és viszont. De most mégsem állom meg, hogy két szempontot meg ne említsek. Az első: nemcsak meglepőnek, de felháborítónak is tartom, hogy a vita szelleme olyanféle alternatívát állít fel: »A gyermektelenek önzők — a szülők önzetlenek.« Hát kérem, jól néznénk ki, ha ez így lenne, de már maga az, hogy nívós lapban ilyen ferde nézet gyökeret verhet, az is bőszítő. Mért kellene a gyermektelennek »egoista« módon »önmagának« élnie! Miért ne élhetne — ezerszer könnyebben, mint a gyerekesek — a világ számtalan nemes szépségének, természetnek, művészeteknek, a többi embernek, az állatoknak, minden jó és humánus törekvésnek stb. stb.! Az önzetlenség adománya csupán azoknak jutott osztályrészül a sorstól, akik szaporodnak! Akkor a szapora állatok a legönzetlenebbek a világon! Éppen ellenkezőleg, én mindenütt azt látom, hogy a legszűklátókörűbb, legelva- kultabb, legönzőbb, csak magukkal és gyerkőceikkel törődő lények az anyák. Ehhez kapcsolódik második megjegyzésem: ha csakugyan éri őket elítélő megjegyzés (kit nem ér élete során? csak ők olyan szentségesek, hogy csak hódolat illeti őket, nem bírálat?), ahelyett, hogy megsértődnek, inkább gondolkozzanak el rajta, legnagyobb részben nem ők maguk-e az okai. Nekik senki és semmi nem számít, csak az anyai »szentségük«. Számtalanszor vagyok tanúja autóbuszban, villamoson, hogy ha megjelenik egy pökhendi fiatal fruska egy-egy visítozó kölyökkel, rögtön ugrani kell mindenkinek, aki csak bírja kezét-lábát. Mindegy, halálfáradt-e a napi munka után, beteg-e, már harsan az ordítás: »Kérünk egy helyet a gyereknek!« De ez még nem elég, mióta új rend van a közlekedésben, és iskolás korig nem kell jegyet váltani, ezek az áldott jó teremtések, ezek a haza megmen- tői egyszerűen odaültetik egy külön helyre 1—6 éves kölyküket, és ott trónolnak vele, míg közben az öregek, betegek, fájós lábúak állhatnak egész úton. A legtöbben nem szólnak, ha valaki megkockáztatja mégis a figyelmeztetést, hallani kellene azt a pimaszkodást, amit a vakmerő illetőre szórnak. És ez így megy a mindennapi élet minden területén: boltban, postán, étteremben, vasúton, még kint a hegyekben sem lehet teljes biztonsággal elmenekülni előlük. Pedig ezer kutya és száz táskarádió nem oly zavaró, sőt őrjítő, mint egyetlen apró kölyök. És erről ki tehet? Nem a gyerek, az mit csináljon, hanem a drágajó, áldott »önzetlen« szülei, akiknek eszükbe sem jut, hogy a kölykük lehet a legdrágább a világon — nekik, de esetleg elviselhetetlenül utálatos az idegennek. Jó lenne inkább ilyesmin gondolkozni, nem azon, hogy milyen terheket rójanak a gyermektelenekre, és milyen sérelmeiket hánytorgassák. »Egy abszolút antianya«, Bpest.” Szemelvények a fenti — „Én vagyok önző!” címmel (kisebb korrekciókkal) közölt — levélre beérkezett hozzászólásokból: ,,.. . A levél írója egyes kitételeivel az édesanyákat vérig sértette. Ön nem édesanya, s ne is legyen soha az, nem méltó erre a magasztos hivatásra ... Ha annak idején az édesanyja is hasonló véleményen volt volna — kár, hogy nem volt —, akkor Ön most nem hódolhatna »nemes« szenvedélyeinek, amelyekre csak azoknak jut idejük, akik nem »szaporodnak« ... Nem tudom, mi az Ön foglalkozása. Én pedagógus vagyok. Eddig több mint ezer gyereket tanítottam már, de még egyre sem tudtam mondani, hogy »elviselhetetlenül utálatos« ... Nekem csak 16 évi házasság után adatott meg, hogy végre anya lehettem, de addig is csak a legnagyobb tisztelettel tudtam nézni a kismamákat, akik az életet hordták magukban .. . Egy ponton viszont egyetértünk: »hogy egy nívós lapban ilyen ferde nézet is gyökeret verhet, az is bőszítő.« Egy boldog édesanya, Vas megye” ,,.. . Lehet nőnek olyan hivatása, amely teljesen betölti az életét. Lehet színésznő, orvosnő, növényápoló vagy állatidomár, de ... az a gyanúnk: Ön férfi. Ön nem ismeri az anyai ösztön erejét... Mi mégis felmentjük Önt és megbocsátunk az édesanyák nevében ... Önt élete folyamán sok keserűség és bánat érhette, amíg eljutott idáig . .. Az OLAJTERV-nél dolgozó anyák, Budapest, V.” ,,... Ajánlom, távozzon olyan bolygóra, ahol csak kutyák ugatnak Önhöz! Kár, hogy nem így vélekedett az Ön Édesanyja, amikor a világra hozta Önt! Egy lelketlen, embertelen személlyel kevesebb lenne! Kár Önnek a levegő! A víz! Meg minden!!!... B. Ottóné, Bpest, IX.” 4. Forrás 49
