Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Egy elnökválasztás története
jutalmukat. Másvalaki számszerű adatokkal, precíz statisztikával bizonyította, hogy az ő keresete évek óta nem emelkedett. Észrevétel: sok a vezető, legyen kevesebb. Kérés: a főmezőgazdász egyszerűbb szavakkal fejezze ki magát. Párviadal is volt. Az elnöklő párttitkár javasolta, hogy válasszanak munkadíj megállapító bizottságot. Egy tag megjegyezte, hogy máskor is választottak már, de nem hívták össze. Párttitkár: ezt össze fogják hívni. Tag: a párttitkár szava neki nem száz százalékos, mert máskor is Ígért, és nem tartotta meg. Tapasztalatom szerint a normálisan működő szövetkezeti demokrácia biztonsági szelep gyanánt is szolgál a szövetkezeti közösségben: alkalmas arra, hogy levezesse a menet közben támadt feszültségeket. Az elemi erővel kitörő „demokratizmus”- ból annak tartós visszafojtására, szabályozatlanságára következtetek. Ezért úgy korrigálom a tsz-szövetség titkárának idézett véleményét, hogy a márciusi közgyűlésen elhangzottak java része, vastaga nem ott, nem úgy — korábban és higgadtabb hangon — is elhangozhatott volna, ha működik az a bizonyos szelep. A demokratizmus első és dühös kitörésekor a bírálat a vezetőkre zúdult. Magas a fizetésük: „nem végeznek hasznosabb munkát, mint az a tag, aki 6 forintos órabérért dolgozik”. Nem ok nélkül érzi a fő mezőgazdász, hogy az ellenzék vezérszónoka rontani akarja a hangulatot és le akarja járatni a vezetőséget. . . Noha nem mindig igaz, amit a bíráló mond, vagy nem úgy igaz, ahogy mondja, a közhangulat mögéje áll: éppen azért, mert a tagság tájékozatlan az ügyekben, iskolázatlan a demokratizmusban. És amikor az elnöklő párttitkár el akarja hallgattatni a bírálót, a jegyzőkönyv tanúsága szerint „a tagság felhördül”. „Eljárt fölötte az idő... ” Az elnök nem szólt bele a vitába. Komoran és értetlenül szemlélte a szövetkezet történetében példátlan rebelliót, s bizonyára egy-két izgága embert hibáztatott érte. Ha mégis ráérzett arra, hogy a zendülés ösztönös tiltakozás az ellenvéleményt nem tűrő vezetési stílus ellen, s egyúttal kezdete is a demokratizálódási folyamatnak, akkor a gondolatai nem lehettek túlontúl derűsek. . . Az eredményhirdetés után megköszönte a bizalmat. Békességre intette a tagságot meg arra, hogy a szövetkezet jövőjét tartsák szem előtt. Vegyék úgy, mintha semmilyen változás nem történt volna. Ő továbbra is olyan elnök lesz, mint amilyen eddig volt. Halottakról jót vagy semmit. És nekem nincs szándékomban rosszat mondani arról az emberről, akinek a szövetkezet volt az élete; aki tizenegy év alatt nem engedélyezett magának annyi szabadságot, mint amennyi egy évre járt volna; aki rögesz- mésen hitte, hogy rajta kívül senki sem tudja elkormányozni a szövetkezetei. Bizonyára megtartotta volna a közgyűlésnek tett Ígéretét, hogy olyan elnök lesz, mint amilyen eddig volt: nyers, kemény, hajlíthatatlan, a változásoktól idegenkedő. Aki úgy igazságos, mint a törzsfőnök, hogy nincs tekintettel a törzs tagjainak érzékenységére, igazságérzetére. Feljegyeztem (bár nem kérdeztem), hogy nem hagyta kibontakozni a fő mezőgazdászt; át-áthúzta a szakemberek elgondolásait; cenzúrázta az ellenőrző bizottság beszámolóit; nem becsülte meg az ipari munkát végző tsz-tagokat; akire megharagudott, az nem állhatott meg előtte; eljárt fölötte az idő stb. Valaki arra kérte a márciusi közgyűlés előtti időben, hogy ne jelöltesse magát: vonuljon vissza presztízsvesztés nélkül — s tetteit dicsőség fogja övezni a készülő falukrónikában. Ha viszont továbbra is a közélet színpadán marad, a glória nem garantálható. Akkor megsértődött az elnök. A közgyűlés után azonban belátta — bizonyára nehéz lelki tusák után, és nem a dicsőségét féltve —, hogy meg kellett volna fogadnia a tanácsot. 39
