Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 1. szám - Köves József: Hosszabbítás után (novella)

Dorogi fellélegzett, lassan továbbsétált a Körúton; az aluljáróban eszébe jutott a Pátria, Kun Bandiék biztosan ott römiznek az erkélyen; Kunt és Császárt mindig is kedvelte, az első osztály legbohémebb játékosai voltak, a focit jó szakmának tartották, de egy pillanatig sem vették komolyan; évenként öt-hatszor is eltiltotta őket az egyesületük kimaradozásaikért, de végülis szükség volt rájuk, ragyogó technikájú játékosok voltak, s ráadásul hosszú és fárasztó portyákon, díjmeccseken, rangadó előtt ők tartották a lelket a többiekben, mert pazar humoruk volt; egyszer Dóri kölcsönjátékosként utazott velük Észak-Afrikába, s ott szerette meg ezt a két kedélyes fickót; úgy néztek ki, mint a testvérek, mindkettő magas volt és szőke, s nagy, csőrszerűen hajlott orruk volt;

persze römiztek,

körülöttük nyüzsögtek a kibicek; szinte glóriaboldogság sugárzott a közönség feje fölött, amiért a tavalyi bajnokok közelében lehetnek;

Dóri rögtön megbánta, hogy idejött, de már nem tudott visszakozni, mert Kun Bandi észrevette, és intett neki:

— hello, Dóri! Szálem álejkum! — kurjantotta, — hogyhogy ide dugod a pofázmányodat, csak nem állsz be sipistának! — s akkor Császár is közbeszólt: — hová süllyedtél fiacskám! mi lett a szeretve tisztelt elveiddel! — de persze nem várt válaszra, a következő pillanatban szivarozó, kövér; partnerüket kezdte szidni, mert jó lapot dobott, és Kun lerakott vele: — úgy kell nekem, — morogta—, miért ülök le ilyen paccerokkal, akik még a csapdlecsacsihoz is dinnyék! — aztán újra Dorogira nézett:

— ismered a húgomat! — mutatott bal oldalára, vékony, ovális arcú nő ült mellette nadrágkosztümben ; — nem, nem ismerem — mondta Dorogi és bemutatkozott, — elvihetnéd valahova — motyogta újra lapjaiba mélyedve Császár, — unatkozik mellettem a kisasszony;

Dorogi zavartan nézett a nőre, s csodálkozott, mert az, mintha csak régi ismerősök lennének, egész természetesen bólintott, megkerülte az asztalt, megállt Dóri mellett,

— hová megyünk? — kérdezte, s farát megbillentve indult a lépcső felé; — ahová parancsolja — ud- variaskodott sután Dorogi, — maga tényleg a Csaszi húga? — kérdezte az utcán —, egyáltalán nem hasonlítanak egymásra; — csak unokatestvérek vagyunk; — szeret táncolni! —évek óta nem táncoltam, — nem baj, menjünk a Kolibribe — mondta a nő és belekarolt.

4.

A Kolibriben nem volt hely, de a hatalmas termetű, szemüveges portás felismerte Dorogit, intett, hogy várjanak egy kicsit; félrehúzódtak, amíg a többi várakozó bánatosan visszafordult, s akkor a portás szeme megvillant a fekete keretes szemüveg mögött;—jöjjenek! — mondta, s bevezette őket a sötét terembe; hátravonultak a sarokasztalhoz, leültek; a lány Baccardi koktélt rendelt, Dorogi habozott, aztán azt mondta a pincérnek: — ugyanazt; — a pincér eltűnt,s Dóri a lányhoz fordult:— még a nevét sem tudom! —a lány lapos pillantást vetett Dorogira: — Kriszta vagyok, a barátaimnak! — én meg Laci — mondta Dorogi —, vagy méginkább ... — tudom — vágott közbe a lány —, Dóri! eléggé kiismerem magam a futballvilágban, csodálom is, hogy még nem találkoztunk; maga túlságosan aszkéta életet él a kondijáért; — Dorogi nevetni szeretett volna, olyan furcsák voltak Kriszta szavai ebben a környezetben, — hát igen — mondta, és a hamutartót kezdte forgatni;

a pincér kihozta az italt, a lány nevetve emelte poharát Dorogi arca elé, — egészségünkre! — mondta és belekortyolt az italba, — szeretem ezt, de csak itt, mert másutt nem tudják ilyen jól összehozni, ismeri a receptjét? — nem, nem ismerem, — tulajdonképpen egyharmadrész Baccardi rum, egyharmad rész gin és egy harmad tiszta citromlé ... de itt jobb, mert száraz Martinit is kevernek bele, ettől olyan állati különleges az íze, ugye finom!,

Dorogi jóleső szédületét érzett,— nagyon finom — mondta, és gyorsan megitta az egészet,— nocsak — nevetett a lány, teljesen lemaradtam; — nagyon ízlik — vigyorgott Dorogi is, és még két koktélt rendelt; ittak, aztán a lány táncolni hívta, kicsit nehezen ment, Dorogi rettenetesen ügyetlennek érezte magát; Kriszta biztatóan mosolygott, két kezével átkulcsolta Dorogi nyakát, Dórinak átforrósodott a mellkasa; — nagyon ügyetlen vagyok! — kérdezte zavartan; — kicsit — mondta Kriszta fölnézve, — világklasszis ilyen mamlasz? — és magához húzta a fiú fejét;

Dorogi megérezte a lány édeskés lehelletét, szájon csókolta, a lány borzongva húzódott még közelebb, Doroginak forró volt a tarkója, Kriszta szája édeskés-csípős ízű volt, a fiú keze lejjebb csúszott, Kriszta szinte fölemelkedve forgott, — édes vagy — mondta Dorogi, és belecsókolt a lány fedetlen nyakába;

amikor a zenekar leállt, nem akarták elengedni egymást;

elkezdődött a műsor, egy kövér férfi énekelt a szerelemről, aztán egy nagy mellű szőke nő vetkőzni kezdett;

Dorogi megfogta a lány kezét és magához húzta; Krisztaafiú combját simogatta; — unalmas a műsor, már ötödször látom — mondta, — ellenben nagyon közel lakom — és kérdően nézett a fiúra; Dorogi szó nélkül fizetett; összekarolva indultak el, a mellékutcában csókolóztak, aztán a lány előre ment, kinyitotta a kaput, nem gyújtott villanyt a lépcsőházban, halkan lépkedtek fölfele;

11