Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 3. szám - NÉP, TÁJ, HAGYOMÁNY - Ruffy Péter: Vos szegekkel veretül

S ezek közül melyik igekötőt használjuk diaspóránk jellemzésére? Nyelvünk a távolban — fájdalmas diaspóránkban — megfagy? Kifagy? Valóban halotti beszéddé, ó- magyar siralommá válunk majd, s fönnáll-e vajon a veszedelme annak, hogy mondjuk száz év múlva, mint Deme László fölvetette, olyannyira elkülönül majd a nemzeti magyar nyelv a más államokban használt magyar nyelvektől, hogy Petőfit nemzeti magyarról külön nemzetiségi magyar nyelvekre, azután amerikai magyarra, ausztráliai magyar nyelvre kell majd lefordítani? Deme még száz év múlva sem tart ilyesmitől.

Én minden, magyar nyelvünket haloványító gondunk és aggodalmunk ellenére is, hiszek nyelvünk eljövendőjében, mert abból indulok ki, hogy soha a történelemben nem beszéltek ennyien magyarul, mint napjainkban—tizenöt millióval számolunk —, és soha nyelvtudományunk történetében nem volt ennyi nagy, nyelvőrző, nyelvápoló vállalkozás — a magyar nyelv atlasza, nyelvünk történeti etimológiai szótára —, mint napjainkban, és soha sem volt még az, hogy a magyar anyanyelvűnk országa nemzetközi értekezleten — első magyar anyanyelvi konferencia — tárgyalta volna a magyar diaspóra kérdését. S hogy nyelvünk kisugárzó, szép szerepéről is mondjunk valamit, megemlíthetjük azt a történelmünkben addig szokatlan, ismeretlen állapotot, hogy más anyanyelvű emberek eléggé számosán tanulták, vagy tanulják meg nyelvünket. Egy minap megjelent tanulmány a Magyarországon végzett és a magyar nyelvet eléggé jól elsajátító afrikai, ázsiai diákokat emlegeti, tízezerre becsüli a magyarul jól beszélő lengyelek — egykor hazánkban menedéket talált barátaink — számát, s a vegyes lakosságú vidékeken, például a jugoszláviai Vajdaságban, a magyar nyelvű iskolákban rendezett Szép magyar beszéd versengéseket beszéli el. E versenyeken szerb és horvát anyanyelvű tanulók is részt vettek, egyik-másik el is nyerte a magyarul legszebben beszélő címét.

Végül is milyen az állapota, mennyi beszélőinek száma, milyen a mai sorsa annak a magyar nyelvnek, amely háromezer éves, egyetemi tankönyvünk szerint egymillió szókinccsel rendelkezik, s amelynek ómagyar előtörténete olyan keserves-küzdelmesen olyannyira véletlenül bukkant elő kódexek, misekönyvek, latin szövegek szövetének alsó rétegéből?

Statisztikáink nincsenek, csak körültekintő, más országok és saját ismereteink kimutatásának egybevetéséről, helyesbítéséről beszélhetünk. Becslésen alapszik a magyar nyelvtudomány vezető folyóiratának, a Magyar Nyelvőr legújabb számának Dávid Zoltántól való tanulmánya is A magyarul beszélők számáról. Diasporánkról ez az első, hosszú előtanulmány után megszületett közlés, mondhatni több évtized óta.

Dávid két csoportot állít fel:a magyar anyanyelvűeknek.s azoknak a más anyanyelvű- eknek a csoportját,akik magyarul is jól beszélnek. Úgy véli, hogy a magyar nép családjába tartozik mindenki,aki családja körében magyarul beszél vagy magát magyarnak érzi és vallja. A magyarul beszélők — tehát a magyar ajkúakét, a magyar nyelvet elsajátított más anyanyelvű emberek s a magyart is szívesen használó más országbeliek — számát 16 200 000-re, a magyarok számát 14 500 000-re becsüli. A Magyarországon kívül, más anyanyelvű népek között élő magyar anyanyelvű emberek számát eny- nyire becsüli: Csehszlovákia 720—740 ezer, Szovjetunió 170 ezer, Románia 2 millió, Jugoszlávia 550 ezer, Ausztria 50 ezer. Európában az NSZK és Franciaország vezet 50—50 ezerrel, Amerikában 990 ezer, Ausztráliában 35, Afrikában és Ázsiában 25 ezer magyar anyanyelvű ember él. A kimutatás szerint — a 14 millió 500 ezer és a 16 millió 200 ezer közti különbség—1 millió 700 ezer azoknak a száma,akik más anyanyelvűek, de akár a szomszédos államokban, akár a távolban, megtanultak, jól beszélnek, vagy szívesen beszélnek magyarul, vagy azért tanultak meg magyarul, mert a magyar művelődés, irodalom barátai és terjesztői.

Látjátok, feleim — az anyanyelv dirib-darabjai közé születtem (Sütő András);

71