Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - SZEMLE - M. Kiss Pál: Benedek Péter uszódi kiállítása
M. KISS PÁL Benedek Péter uszódi kiállítása Szülőfaluja, Úszód tisztelte meg a 81 esztendős művészt az általános iskola nagytermében rendezett kiállításával. Munkásságán fél évszázada vitakoznak, évtizedenként egyszer „felfedezik”, majd ismét elfelejtve festi képeit. A kiállított művek javarésze első korszakából való, 1923 és 36 közöttiek, vagy régebbi kompozícióinak késői változatai, s néhány a legújabbak közül. Gondolatvilágában, témáiban, technikájában megmaradt hajdani eredetiségében, s csodálnivaló frisseségben. Benedek Péter élete regénybe illő. Apja kőműves-ács. Őmaga volt földműves, napszámos ... és emellett festő. Már kisiskolás kora óta szenvedéllyel rajzol. Föifedeztetése a 10-es évek művészetének minden újra érzékenyen reagáló légkörében történik. Amikor Pesten az első világháború idején egy hadiüzemben vasmunkásként dolgozik a gyár egyik tisztviselője — Bálint Jenő — felfigyel portréira és életképeire. Pár évvel később, 1923-ban pesti kiállítása szenzációként hat. Nemsokára külföld is megismeri. Bécs, Amsterdam, Linz: sikereinek álllomásai. Életpályája mégsem felfelé ível, hanem visszavezet falujába. Itt épít házat és alapít családot. Szerencséje itt sem volt. Házát elviszi az árvíz. Kalocsára költözik, s újra napszámosként keresi kenyerét. Végképpen nem értett ahhoz, hogy a képeiben rejlő anyagi lehetőséget kiaknázza. A második világháború után Cegléden húzódik meg egy kis városszéli házban. Újra „felfedezik”, s ennek köszönheti, hogy másfél évtizede nyugdíjat kap a Képzőművészeti Alaptól. így valamivel gondtalanabbul élhet a művészetének. Érdekes, hogy a művész emlékezetében milyen mélyen vésődött be szülőfalujának képe. Uszódot és lakóit nem lankadó frissességgel örökíti meg. Ha városi témához nyúl, abban is azt fejezi ki, hogyan érzékeli a falusi ember a világot. A „paraszti” festő és képei a harmincas években még kuriózumként hatottak. Ma természetesnek tartjuk témáit, s elbájolnak földhözkötöttségük- ben is poétikus megoldásai. Nem a közvetlen látvány, hanem a benne élő emlékképek alapján alkot. Nagy megfontoltsággal, átéléssel, lassan dolgozik. Vaszary János írta 1923-ban róla: „A magyar rögből kinőtt hajtás ő — a szántóföldek, a falusi élet öröme, búbánata —, ezeket nézte Benedek Péter dióbarna szemeivel.” Az uszódi falusi élet eseményeit, hétköznapjait és ünnepeit nagy leleménnyel, gazdagon örökíti meg. Az artás, Sulykoló asszony, Uszódi szoba, Parasztlakodalom, Lakodalom sátor alatt, Eskető szobában. Készülődés az ünnepre, Paprikafűzők, mind megannyi jelei szülőfalujához való hűségének. Rajtuk egy ma már eltűnt életmód, néprajzi hitelességű, művészi felidézése. Különösen, amikor egyszerű szobájába „vezet”, „megmutatja” a módos házak párnáktól tornyosuló ágyait, a falakon díszlő gondosan elrendezett tányérokat, a kemencét. Lakodalmas képein bámulatos tömörséggel festi a jellegzetes uszódi táncnak, a ,,gubbantós”-nak mozdulatait. Olyan magától értetődő az egész, mint az a kettősség, amely csaknem minden képére jellemző: az összefoglaló nagyvonalúság és a részletek gondos kimunkálása. A miniaturisták finomságával menti át a motívumainak parányi formáit, mint a népművészek a mütyürkéket. Emberek és tárgyak abban a formában jelentek meg nála, mely egyéniségük téveszthetetlen jellegzetessége. A megjelenítő képességnek az a rendkívüli ereje hatja át életképeit, szobabelsőit, mely a megfigyelés felfokozott intenzitásáról tanúskodik. E képek alapján be lehetne rendezni egykori uszódi szobáját. Meglepő a tudása, anélkül, hogy alkotásának naív szellemét, üde báját megzavarná. Méltán váltják ki képei a műbírálók kíváncsi kérdését, hogy kitől tanulta a perspektívát, amit szobabelsőin vagy aratást bemutató, erdei és más tájképein láthatunk, ahol nemcsak a vonal, hanem a színtávlat szépségeivel is gyönyörködtet. Milyen kiegyensúlyozottak kompozíciói! Benedek Péter igazi világa Úszód és lakói. Portréiban a jellemábrázolás a fő erény. Édesapjáról, a szomszédokról, nővéréről készült mindmegannyi karakterkép. Nővéréről, a Horgoló lányról rajzolt profilarcképe a kézimunkában való mélységes elmerülést fejezi ki. A feltűnő tulajdonságok kiemelése, a ruházat apró részleteinek megfigyelése valóságtiszteletéről tanúskodik. Anélkül, hogy elmerülne a külsőségekbe, alakjainak ugyancsak „mögéje” néz. Egyik tárlóban Móricz Zsigmondról 1928-ban készült rajzát és a nagy író feljegyzését olvashatjuk. „Néztem, mint dolgozott. Mint egy szőlőmunkás, aki metszőkéssel megy végig a szálakon, és minden ágabogat megnéz, mindent letisztogat, ami fölösleges. Mint egy festőmunkás, akinek csodálatos lelkiélete van az egyszerű külső alatt és nemes kultúrlelke. Tele érzéssel, aggodalommal, fájdalommal és bölcsességgel.” Minél többet idézünk Benedek Péter képei előtt, annál jobban felmelegszünk alkotójuk iránt, aki gyermekien tiszta derűjét egyesíti mesteri tudással, nívatásbeli ihletettséggel. Úgy él a köztudatban, ahogy annak idején Bálint Jenő 1930-ban megjelent könyvében — első felfedezője — írta róla: „Az a szent naivitás, mely azt, amit fest, vagy azt, amit ír, vagy mond, átfogja — voltaképpeni értéke egyéniségének.” Felfedeztetése idején, a 20-as években alakult ki nálunk az „őstehetség” fogalma, ahová őt is sorolták. Párizsban 1920-ban „a tiszta szív festő”, 10 év 95
