Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - SZEMLE - Pomogáts Béla: Szemlér Ferenc: Négyarcú világ - Benkő Ákos: Cseke Gábor: Tornác
mankói, partikuláris elméletek műanyag állványai, klikkszövetkezés titkos, cinkos emeltyűi nem támogatják, efemer érdekek nem népszerűsítik. De az életmű eleven és ható. Mert aki halhatatlan, nem kell mumifikálni, tömjénezni, sem megkísérelni emlékét életre galvanizálni: az olvasók szíve örökfiatalként őrzi. Áprily teljesítménye szerencsésen megvalósítja az igazi művészet és a népszerűség egységét. SIMON ZOÁRD SZEMLÉR FERENC Négyarcú világ Távoli világok iránt érdeklődő korunkban olyan figyelemmel olvassuk az útirajzokat, mint a reformkori magyar Bölöni Farkas Sándor angliai vagy amerikai útiképeit. A műfaj talán sohasem volt ennyire népszerű: a detektívregényekkel együtt foglal helyet a bestsellerlisták elején. Pedig az útibeszámoló nemcsak szórakoztat, hanem tanít és nevel is. És az a jó útirajz, amely az információk közlése mellett gondolatokat is akar ébreszteni. Szemlér Ferenc útinaplóinak gyűjteménye — a Négyarcú világ — is ilyen. Négy utazás emlékeit találjuk meg lapjain: egy 1955-ös budapesti, egy szovjetunióbeli, egy jugoszláviai és egy itáliai utazás tapasztalatairól és felismeréseiről olvasunk. Látszik rajtuk, hogy író utazik: Szemlér többnyire a mai világ kulturális cseréjének szabályai szerint, hivatalos delegációk tagjaként ismeri meg a bejárt országokat. Elsősorban írókkal, könyvkiadókkal és szerkesztőségekkel ismerkedik. Talán ez különbözteti meg útirajzait a műfaj szokásos termékeitől. Nemcsak képtárakról, múzeumokról és műemlékekről beszél, hanem íróportrékat is rajzol, költőket és írókat is bemutat. így például Illyés Gyulát, Szabó Pált, Veres Pétert vagy Danilo Kist, Vaskó Popát, Davicot. Különösen az 1955-ös magyarországi krónika erénye ez. A budapesti útirajz ugyanis olyan időben készült és jelent meg először, midőn a romániai magyar olvasók meglehetősen el voltak szigetelve a magyar szellemi élet híreitől. (1940 és 1955 között maga Szemlér sem találkozhatott a magyar fővárosban élő rokonaival!) Ezért ennek az útinaplónak jelentős információs szerep jutott: a romániai magyar közönség belőle szerezhetett tudomást Illyés Gyula, Veres Péter, Szabó Pál és mások tevékenységéről, műveiről, a magyar- országi kulturális élet eseményeiről. A két szomszédos ország közötti információcsere szűkösségét ismerve úgy tetszik, ma is hasonló feladat jut ezeknek az útirajzoknak. A mi olvasótáborunk inkább azt tudhatja meg belőlük, hogy miként is lát bennünket a romániai magyarság egyik vezető szelleme. És ennek is vannak tanulságai. POMOGÁTS BÉLA CSEKE GÁBOR Tornác Alig néhány hónapja Sütő András Anyám köny- nyű álmot ígér c. csodálatosan szép és igaz önéletrajzi regényének örülhettünk, most pedig az eddig inkább csak költőként ismert Cseke Gábor novellás kötetét üdvözölhetjük örömmel és elismeréssel. Tornác a címe a kötetnek, amely egy szociográfikus ihletésű, önéletrajzi elemekkel átszőtt kisregényt (Homokzsákok) és hat novellát tartalmaz. Mert a faluban a tornác körül forog a világ, ide futnak be ,,a falu kis hírei, rosszak is, jók is”. A kisregény cselekménye — amely lényegében epizódok sorozata — egy eldugott, a várostól, a vasúttól és a jó utaktól egyaránt távol fekvő vegyes lakosságú erdélyi faluban játszódik. Fokozatosan ismerjük meg Sármány múltját és jelenét, csaknem mindig egy-egy érdekes egyéni életsors egyidejű bemutatásával. így ismerkedünk meg G. Lacival, a csendes, rendes, mindig vidám tréfamesterrel, a szerencsétlen F. Jánossal, Arankával, az elkallódott rajztehetséggel, de mindenekelőtt ,,a növekvő súlyok alatt” megroggyant Saroltával, ezzel a bámulatra méltó falusi asszonnyal, akinek soha nem volt egy perc nyugta sem: „Istálló, malacól, tyúkketrec, kenyérsütés, születések, kapálás, aratás, sírás, rövid búfelejtő álmok közt vergődött, alacsonyabb sors szigorú fegyelme hajszolta, fojtotta el értelmének lázadásait. ..” A valóságból ellesett, valódi társadalmi és erkölcsi problémákat feszegető novellák is a szerző elbeszélő tehetségéről árulkodnak. A Visszapillantó például azt mutatja be, hogyan kavarja fei egy véletlen találkozás a hős idegeit, egy olyan hősét, akinek esze ágában sincs a múlt felhány- torgatása, aki „előre akart nézni”; a Fék nélkül egy tragikusan végződő kirándulás története; a Kisállomás egy baráti szívesség teljesítésének ürügyén mutat be elhibázott életsorsokat; a Sebek — a kötet egyik legerőteljesebb írása — a kórházi élet hétköznapjairól tudósít, remek atmoszférateremtő erővel, szavahihetően, egyéni arcok egész sorának jelzésszerű, ám mégis hitelesnek érzett ábrázolásával. A hagyományos és a modern elbeszélő technika szerencsésen elegyedik ezekben a kitűnő megfigyelőkészségről árulkodó, a történelem váíto90
