Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 1. szám - HORIZONT - Kántor Lajos: Egy műfaj metaforfózisa

is (Fiatal szívvel), többi nekigyürkőzése viszont formálisan sem jár sikerrel —tervezett regényfejezetei mindegyre novellába szerveződnek. Az Antal elvtárs is hozzászól-szerű elbeszélések után olyan írásaiban, mint ajaj de bajos a szerelmet titkolni, a Szerelmes vasárnap vagy a Pillangókergetés, a móriczi derűsebb-líraibb hanghoz tér vissza; mintha a Pillangó idilljének szocialista változatait olvasnánk. De máskor is, amikor az „osztályharcos életet” megy megfigyelni a szérűn, meg-megáll egy-egy „csendes helyen” is — s az ilyen megállásokból a régiekhez fogható novellák születnek. Asztalos jelentős lírai novellái közé sorolhatjuk a szövetkezetesítés, a belépés - nem belépés dilemmáját a szerző tehetségének szintjén megragadó A kis Szabó llus is, amelyet azonban ugyanannyi joggal nevezhetnénk drámai novellának — s ami különösen fontos, drámaiságá- nak hitele van. Ezt a vonalat folytatja az Emberség, az új feltételek között jelentkező közöny, elidegenedés e korai bírálata, s hozzá csatlakozik — ha nem is azonos művészi szinten — néhány olyan karcolat, novella, mint az Aki nem akárki, a Hogyan lett a kakukkból kakukk, A nagyfiú meg a kisfiú, létfontosságú társadalmi előrejelzésekként, amelyeknek igényesebb irodalmi megjelenítésére Asztalosnak, korai halála miatt, már nincs lehetősége, erre a hatvanas években egy új nemzedék vállalkozik.

Asztalos Istvánnak, főképpen a két háború közti néhány írásának, kétségtelenül ott a helye a XX. századi magyar novellisták legjobbjai között, noha újítónak nem nevezhető. A Móricz- és Tamási-örökség még nyomasztóbban nehezedik viszont a következő, már a felszabadulás után jelentkezett, tehetségben ugyancsak nem szűkölködő nemzedékre, amelynek tagjai az ötvenes évektől teleírják a lapokat, s fő műfajuk — másfél évtizeden át, szinte máig — az elbeszélés. Közöttük nemcsak időrend szerint illeti meg az első hely Sütő Andrást; bármennyire is emlékeztessen a Bogár Zsuzsika búcsúzik, az Egy csupor zsír vagy a Misi, a csillagos homlokú Móricz Zsigmond, sőt Mikszáth könnyes-szép történeteihez, annyi friss erő tört fel bennük, hogy máig hatol a fényük, amikor társadalmi jelentőségük közvetlenül már nem érzékelhető, egy-egy motívumuk pedig mintha a proletkult szellemét is őrizné. Ám ne felejtsük, amikor az Emberek indulnak novellái, a Hajnali győzelem (1948) és társai születtek, a „ki kit győz le?” gondolata foglalkoztatta a szocializmusnak elkötelezett írókat; a valóban írói alkotásokon viszont, mint amilyenek Sütő korabeli írásai, a történelmi pillanat hiteles rögzítésén átüt egy teljesebb emberség, amely a Félrejáró Salamon, a Zászlós Demeter ajándék-élete, a Jön a tenger, a Szamár és pálmafa állomásainak közbeiktatásával elvezette a szerzőt az Anyám könnyű álmot Ígér emberi-erkölcsi, művészi csúcsaira, a hagyomány megőrizve-megtagadásához.

Amíg Sütő András útja a novellától a regényhez vezetett, Szabó Gyula lényegében a fordított utat tette meg: egy nagy sikerű, terjedelmes epikus műtől, a Gondos atyafi- ságtól jutott el a Szerelmünk havában (1967) elbeszéléséig. Ha más formában is, mint Sütőnél, a Gondos atyafiság ugyancsak felvetette a magyar és sajátosan az erdélyi prózaörökség folytathatóságának kérdését: a cselekményességre alapozó, a helyi színeknek és ízeknek különös jelentőséget tulajdonító epika Móricz és Tamási Áron műveiben tetőzött (nem ide tartozó vita, hogy életművük nem gyömöszölhető be az „anekdo- tizmus” skatulyájába) újabb variánsok létrehozásával messzire nem lehet jutni. És ahogy Sütő a dokumentumhitelesség s a lírai emlékezés ötvözetében találta meg a maga számára a kivezető utat, úgy fedezte fel Szabó Gyula újabb novelláiban az időt, amely nemcsak kint, a történelemben-társadalomban, hanem bennünk is munkál. Stílussajátosságait megőrizve (de kissé visszafogva) fokozatosan szakít a hagyományos novellaformával; a megszakításos előadásmód csupán külső formaelem, lényegesebb ennél az, ahogyan Szabó Gyula erkölcsi-társadalmi síkra tudja átteni hősei időérzékelését olyan elbeszéléseiben, mint például a Sárgaszemű Jovánki vagy a Mátyuska macskája.

64