Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - SZEMLE - Körber Tivadar: Kortárs zeneszerzők között
mélyen humánus írást. A lányok békebeli életének felvillantásával személyes ismerősünkké avatja szereplőit az író. S ezzel azt is eléri, hogy nem a hős harcol, nem az uniformizáltan bátor katonalányok halnak meg a háború kíméletlen logikája folytán, hanem Liza, a holnapokat váró, halk- szavú erdészlány, Rita, a minden helyzetben talpraesett, kisfiát féltő anya, egyszóval: az ember. Az az ember, aki értékeket hordoz, akinek a mienkhez hasonló vágyai voltak, aki a szépet szeretné. E kisregényben így fonódik össze a kötet kettős fűzére: póz nélküli hősiesség és harc a szépért. Helytállás és emberi boldogság — ezt üzeni a nyolc mai író a nyolc történettel a mai olvasónak. TÓTH PIROSKA Kortárs zeneszerzők között A Zeneműkiadó Vállalat alig két éve indult „zeneélet” című könyvsorozata a jelen zenei problémáinak vizsgálatát tűzte ki célul; nem végleges ítéletek kinyilatkoztatását, hanem az aktualitásokra való azonnali reagálást. Mi sem jellemzőbb erre a frissességre, mint az, hogy legújabb kötete — mely a Bartók Béla emlékére kiírt nemzetközi zeneszerzői verseny zsűritagjaival készített rádióinterjú szövegét teszi közzé — a rádióadásokkal majdnem egy időben került a könyvesboltokba. Öt jeles zeneszerző: a lengyel Tadeusz Baird, a szovjet-grúz Szulhan Cincadze, Farkas Ferenc (a zsűri elnöke), a külföldön élő Ligeti György és az olasz Goffredo Petrassi mondja el a kötetben véleményét korunk zenéjének számos bonyolult kérdéséről, Kroó György zenetudós vezetésével. A „Kortárs zeneszerzők között” kötet szereplői különböző — kultúrájukban is eltérő — országokat képviselnek, s nemcsak saját pályájukról és műveikről, hanem egyetemesebb kérdésekről is beszélnek, mivel véleményük, állásfoglalásuk is polarizáltabb, egymást kiegészítő vagy éppen egymással vitatkozó. A zeneszerzői verseny tanulságainak elemzéséből jutnak el olyan általánosabb, de korunk zenéjében rendkívül aktuális témákig, mint a modern zene egysége vagy sokfélesége, a nemzeti jelleg, a hagyományokhoz való viszony vagy a mesterségbeli felkészültség és ennek tanítása a mai zeneszerzőképzésben stb. Izgalmas és gondolatokban gazdag olvasmány ez a kis kötet, íme néhány példa arra, hogy mit mondanak a beszélgető partnerek a kiindulási témául szolgáló zeneszerzőversenyről. Cincadze: „Sokan nincsenek tisztában a zenei formával, a polifon technika alapjaival, és ezért elképzeléseik, amelyeket a hallgatóval szeretnének közölni, érthetetlenek maradnak.” Petrassi: „Általános érvényű forma ... a jelenlegi zenei nyelvben nem létezik. A formát a zeneszerző műről műre alkotja meg.” Cincadze: „. . . nagyon sok mű a műhelyben maradhatott volna.” Ligeti: „Ma elő kell adni mindenféle darabot, mert nincsen kritériumunk annak eldöntésére, hogy mi az, ami maradandó, és mi az, ami nem.” Korunk zenei jelenségeiről többek között az alábbi véleményeket olvashatjuk a könyv lapjain: Petrassi: „ ... ez a mai totális változás a tegnaphoz képest. Jelenlegi világunk ellentmondásaira gondolok . . . Egyértelmű választ adni a korunkat jellemző sokféle irányzat, zenei stílus létezésének indoklására természetesen nem lehet.” Ligeti: „Gyakran hallom azt a kívánságot, hogy szűrődjék le végre valami ebből a sok próbálkozásból. És ennek az egységesülési folyamatnak, ennek a leszűrődésnek egyáltalán nem vagyok híve. Én örülök annak, hogy a nyelv nem egységes.” „A kísérleti jelleg, az új eszközök használata sem pozitív, sem negatív értelemben nem dönti el egy mű maradandóságát, a kérdés sem így, sem fordítva nem érvényes.” „Lehet, hogy majd utólag visszatekintve korunkra kiderítik, hogy a különbségek nem is voltak olyan nagy különbségek.” A mai zene nemzeti jellegével kapcsolatban is eltérnek a beszélgető partnerek véleményei: Cincadze: „Ha egy alkotó művében megvan a nemzeti jelleg, azt én a szerző sikerének érzem.” Ligeti: „Egy bizonyos hagyomány, egyfajta hangvétel indirekt módon is megnyilatkozik . . . Én csak az ellen a törekvés ellen szóltam itt kicsit programatikusan, amely mindenképpen kollektív nemzeti stílust akar kialakítani. Ez önmagában, azt hiszem, nem aktuális.” Petrassi: „ ... én sosem teszem fel magamban azt a kérdést, hogy egy zeneszerző milyen nemzetiségű, milyen országból való. Bármilyen országból származzék is, bármilyen nemzetiségű legyen is, én kizárólag a művet nézem.” Az idézett mondatok nem ebben a sorrendben és nem is mindig egymással polemizálva hangzottak el a beszélgetésekben. Csupán a szemlélet különbözőségének élesebb exponálása volt a célom összekapcsolásukkal. Van azonban olyan téma is, melyben az alapokat tekintve mind az öten egyetértenek, ez pedig a fiatal zeneszerzők alapos mesterségbeli felkészítésének fontossága. Baird fogalmazza meg ezt a legvilágosabban: „Egy alkotó művész harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen az előző korok ismerete, még abban az esetben is, ha később azok stílusát, nyelvét vagy technikáját teljesen eldobja." Ligeti, bár kijelenti, hogy „A konzervatóriumokban és a zeneakadémiákon, már ami a hivatalos tantervet 94
