Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - SZEMLE - Lázár István: Erdei Ferenc: Város és vidéke
Szemle trdei Ferenc: Város és vidéke A könyv, amely — szándék, sőt elszánás szerint— a szerző élete új szakaszának indító mérföldkövéül készült, Erdei Ferenc gazdag életművének záróköve lett. Akkor is az, ha a hagyatékából előkerül még egy és más. A Magyarország felfedezése sorozat harmadik köteteként megjelent Város és’ vidéke sorsától immár elválaszthatatlan, hogy az első példányai együtt kerültek postára a gyászjelentésekkel; a nekrológok és a kritikák, az elhunytnak és a váratlanul posztumusszá lett alkotásnak a méltatásai egymás mellé kerültek, vagy egy-egy íráson belül keveredtek. Hiába ígérném, én sem tudom magam mindettől elvonatkoztatni. S ha tudnám is, helyes volna-e? Erdei Ferencet a két világháború között, pontosabban a 30-as és a 40-es évek fordulóján megjelent munkái az eddig élt legtehetségesebb magyar szociológusnak mutatják. És ha ez, tekintve a magyar szociológia fejletlenségét, nem sokat mond, akkor tegyük hozzá: aki csak kicsit is belekóstolt a huszadik századi szociológia, e mind kiterjedtebb és mind nagyobb hatalmú tudomány akár alapos, akár csak divatos sikerkönyveibe, biztosan érzi, hogy más térben és más nyelven az ő alapvető művei a magyar faluról, a magyar városról, a magyar tanyavilágról, a magyar paraszttársadalomról világszerte elismertté tehették volna őt. De hát milyen térben és milyen nyelven írhatta volna meg éppen ezeket a műveket? A kérdés is képtelen. És tehetségét, ami nemcsak biológikum, veleszületett képesség, nem éppen a szülőföld, a családi, a társadalmi körülmények itteni szorítása teljesítette, kristályosította-e ki? Erről szólni nem hivalkodó-önvígasztaló utalás holmi „örök magyar sorsra”. A „régi” Erdei —sajnos, ma alig olvasott, a szűk szakmán túl címeiben is alig élő — műveinek értékét csak így ismerhetjük fel; azokban az objektív társadalomtudományok, a szubjektív egyéni hevület és a közösségi ihletés páratlan találkozását így értjük meg. Tehetség és feladat, ember és sors kihívása egymásra talált: a makói hagymások fia — szigorú családi regula szerint, maga is kétkezi munkás még, tanulmányai szüneteiben — az egész magyar parasztság gondjainak alapos elemzője és bátor feltárója lett. Majdnem azt kell mondanunk róla: ő volt a szociológus a falukutató népi írók között. Illyés Gyula, aki pedig nemcsak a Puszták népe, hanem a szinte már elfeledett Lélek és kenyér szerzője is, elsősorban író, amiként Veres Péter és Darvas József is: mások inkább publicisták voltak, bárha nem csekély közgazdasági és szociológiai felkészültséggel . . . Ezért is kellett kitalálni ezt áfából vaskarikát, ezt az egyetlen külföldi irodalmárnak és társadalomkutatónak kellően meg nem magyarázható, „ha nincs, akkor hogyan van?” műfajt: a szociográfiát. (Ami más nyelveken a szociológia leíró, empirikus része; tehát: ellenkezőleg, mint nálunk, a szociológiánál „objektívebb”, s nem szubjektivebb.) A társadalom szakszerű leírásának, riportos és írói és publicisztikus ábrázolásának ezt a hibridjét. Hogy a két világháború közötti, baloldali irányultságú „falukutatás” termése nevet kapjon; mintegy védjegyet, amely persze nem védte meg, hogy ne kiáltványnak, „uszításnak” tekintsék. S voltaképpen joggal: hiszen az is volt. Vádiratgyűjtemény. Vérbeli szociológia ebből szinte csak annyi, amennyi Erdeitől való. Igaz, ez nem csekély hányad, Mi a fő ismérve? Nem a társadalomstatisztika használata, bár azzal is bőven él, hanem a történeti, a gazdasági és kapcsolatosan a társadalmi, politikai fejlődés szigorú törvényeinek nyomozása, felismerése és komplex ismertetése. Minden állapot — a tanyáké, a falvaké, a településrend, a termelésszerkezet, a gyarapodás és a megrekedés, a polgárosulás itt, a szegénység és a lázadás amott — olyan folyamatok eredménye, amelyek között a legfőbbek a történeti-gazdasági múlt elemei, a feudálkapitalista országfejlődés általános tendenciái, de beszámítandó egy-egy kollektív vagy egyéni birtokos — város, földesúr — józan felismerése vagy vaksága, és magának a népnek, az egyes kollektíváknak a lelkülete, ügyessége, rátermettsége, sokféle törekvése, esetleg passzivitása is. Mindezzel együtt, amit ír, arra is érvényes, hogy: vádirat. Inkább hangulati, mint tényszerű bizonyítékul idézem itt (a Tiszatáj 1971.8. száma alapján) egy 1943 őszén kelt levelét, mely jól mutatja menynyire összeforrott nála a szociológiai munka és a politikai tevékenység — illetve annak akkor logikus következménye: „Irodalmi működésem néhány hagymás szakmunkán kívül a falukutató irodalom körébe esik, s főképpen a parasztsággal és a települési társadalmi formákkal foglalkozik: város-falu-tanya. Most mezőgazda vagyok Szigetszentmiklóson és mint szociológus folytatom, amit eddig csináltam. Ez alkalommal bátor vagyok emlékeztetni arra, hogy azért a cikkért, amit annak idején az Atlantiszba küldtem, s ami most az Ungarnban jelent meg, még nem kaptam honoráriumot. Ugyancsak nem kap82
