Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 6. szám - JEGYZETEK - Heltai Nándor: A III. Duna menti Folklórfesztivál

Bács-Kiskun megye székhelyén vetődött fel az a gondolat, hogy a hírős városban és a megyében folklórtalálkozókat lehetne, kellene rendezni. A kezdeményezők hosszan sorolták tervezetükben azokat az okokat, amelyek erre kötelezik és jogosítják szűkebb hazánkat. Hivatkoztak a hagyományokra.

Itt született Petőfi Sándor (aki arra törekedett, hogy a„ nép uralkodjék a költészetben”), Kodály Zoltán, Katona József. Az is nyilvánvalóvá vált már az első pillanatokban, hogy a néphagyományok ápolása egyúttal a szomszédos népek barátkozását is szolgálja, politikai tett is. Az elődök példája is azt bizonyítja, hogy a folklór alkalmas a Duna-tájon élő emberek ismerkedésének, közeledésének gyorsítására. A zágrábi-bajai Margalits Ede 1884-ben, Zcmborban kiadott,, Három év után” című könyvének utószavában arról ír, hogy szeretné, ha csökkennének a „déli végeken” élő, különféle nemzetiségű és vallású emberek közötti ellentétek és mindenki egyazon célért, a közös kultúráért tevékenykedne. Életének fő célja a magyar és délszláv népek baráti kapcsolatainak megteremtése volt. Most száz éve kezdte meg munkásságát a bajai gimnáziumban. A Duna menti folklórfesztivál az ő elgondolásait, nemes szándékait visszhangozza. Szólhatunk Ács Károlyról, aki elsők között fordította magyarra a szerb, horvát, román népköltészet remekeit. A hajdani kecskeméti diák, Jókai barátja a saját pénzén kinyomtatott dalszövegeket az ország szinte valamennyi iskolájába megküldte díjtalanul.

Már az 1960-as évek közepén felismerték sokan, hogy a népzenei, néptáncos találkozók az egymásrautaltság tudatának az erősítését szolgálhatják, az összetartozás jelképévé nemesedhetnek. A Kulturális Kapcsolatok Intézetének képviselői az előzetes, „félhivatalos” megbeszélések során úgy vélték, hogy ez a megye minden adottsággal rendelkezik nemzetközileg is számontartott, külföldön is „jegyzett” nagyszabású, időszakosan ismétlődő találkozók szervezésére. A tudományos intézetek munkatársat pedig kifejezték azt a reményüket, hogy fórumot kaphatnak időszerű kérdések megvitatására, az elmélet és gyakorlat egybevetésére. Abban is egyetértettek a kezdeményezők, hogy ezek az események egyidejűleg gazdagíthatják a megye — és hazánk — kulturális életét, idegenforgalmát, alkalom nyílik arra: külföldiek megismerjék a „csikós-gulyás” romantika helyett valódi nemzeti értékeinket.

A szűkös keretek, rossz feltételek között megrendezett népzenei találkozók kitűnő visszhangját a később — sajnálatos módon — az olcsó látványosság felé elcsúszott szüreti ünnepségek sikere és a két Duna menti találkozó iránt mutatkozó érdeklődés sem volt elegendő a nyíltan-burkoltan hangoztatotz fenntartások eloszlatására. Nyilván ezért nincs máig sem valamennyi illetékes által jóváhagyott, a- országos és helyi erőforrásokat egyesítő, az elvi problémákat tudósok bevonásával tisztázó, az elkövetkezendő találkozók jellegét meghatározó terv. így adódhatott, hogy két esztendeje egy időben rendez, ték meg a kecskeméti és a bajai, kalocsai folklórtalálkozókat, emiatt nem tisztázódtak a „profilok” A népzenei hagyományok gondozására a megyeszékhely vállalkozott, idén a műsor színesítése érdekében Kalocsán és Baján is megszervezték a parasztkórusok hangversenyét, a népi hangszeresek országos találkozóját. A tétovaság következménye, hogy a néprajzi filmek szemléjének „rendezési jogát” elragadta előbb Szeged, majd Szekszárd.

Ezeknek az összefüggéseknek az ismeretében, a követelmények, a lehetőségek, tervek, a rendelkezésre álló eszközök mérlegelésével ismertethetjük, elemezhetjük az idei eseményeket. A jó szándék, több sikeres műsor elismerésével egyidejűleg ezért kell néhány szót ejteni a koncepció, a program és a megvalósítás gyengeségeiről, torzulásairól is.

Most „jó a széljárás”, most még könnyen kiigazíthatók a szemléleti ficamok, a gyakorlatlanságból adódó szervezési hibák, és ami még fontosabb: céltudatosabban kiaknázhatok az eddigi eredmények, Bács-Kiskun megye kezdeményező szerepéből adódó helyzeti előnyök, a találkozók alapjában kedvező visszhangja.

Duna menti népek találkozója! Osztrák együttest hiába kerestünk, de láttunk francia, szovjet csoportot és vártunk törököket is. El kellene dönteni végre, hogy a „fesztivál” (rossz ízű szó, Ortutay Gyula helyesen javasolta mellőzését) valóban a nagy folyam partján élő népek találkozója, avagy csupán az események színhelyét jelöli. Érdemes lenne pontosan meghatározni, hogy falusi együttesek avagy hivatásos — jó hírű tanárok irányításával —, népi hagyományokat feldolgozó tánccsoportoknak adjanak szereplési lehetőséget. Egyre kevesebb lesz azoknak az embereknek a száma, akik odahaza, gyermekkorukban, pajtásaiktól tanulják, ismerik meg a táncos-énekes szokásokat, akikre szinte észrevétlenül öröklődik a hagyomány. A városi kultúrától érintetlen, a maga hamisítatlan eredetisé- ségében jelentkező „műsor” szinte elképzelhetetlen. Hiszen a táncosokat, énekeseket óhatatlanul befolyásolja az előadás színhelye, a közönség jelenléte, a sikeres szereplés vágya. A külföldi együttesek nyílván emiatt „építettek be” műsorukba látványos, „hatásos”, kipróbált elemeket.

Az idei tapasztalatok is arra bíztatnak, hogy a válogatás, az értékelés szempontjai között a jövőben méginkább előtérbe kell helyezni a feldolgozás, a tolmácsolás hűségét, színvonalát. Dicséretes, hogy az idei bemutatók bíráló bizottságában a legjobb magyar szakembereket láthattuk. Remélhető, hogy az elengedhetetlenül szükséges, a tennivalókat legalább hat-nyolc esztendőre rögzítő program kidolgozásakor is igénylik majd a tudósok kpzreműködését. Már az előkészítés időszakában konzultálni kellene az illetékes külföldi intézményekkel, testületekkel. Nemzetközi szemle bíráló bizottságában sem nélkülözhetők más országok szakemberei.