Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 6. szám - MŰVÉSZET - Goór Imre: Járitz Józsa festményei előtt

két, hanem azt a szellemet kárhoztatom, amely az eszközöket céllá magasztosítja.

Valódi és álművészet

Művészekre gondolok: Rembrandtra, Van Goghra, Nagy Istvánra, Kosztára, Picassora ... Mi az, ami ezekkel a nevekkel együtt megjelenik előttem? Valamelyik alkotásuk talán? Festésmódjuk? Egyik sem! Szellemük, mely bár minőségében, értékében egymással oly rokon; mégis annyira különböző.

S mi az, ami az álművészeket jellemzi? A fantáziátlan forma- és színvilág: olykor egy csak a mi képzeletünkbe röppent kép, ami nevük említésére felvillan bennünk. Nem festette meg senki ezt a képet,

de magától is összeállt egy mosolyra vagy bosszankodásra késztető név hallatán; s ez a kép: ecsetkezelés, forma-szín zsonglőrmutatvány, csak a név tulajdonosa festhette volna; de az említett formai elemeknél a névhez kapcsolható szellemi nehezék pihe vagy annál is könnyebb.

Járitznak a szellemisége maradt meg bennem.

Új művek

Újabb műveiben a megelőző időszak zárt formái oldottakká váltak, mozgásról tanúskodnak: egyszer játékosságról, máskor folyamatos meditációról vagy éppen a szenvedés felcsapó görcseiről. Az alkotó által szűkre vagy végtelenre tágult terekről, szenvedélyes, halk vagy gro-